A 6SZIN Egyedül nem megy című előadása arról híres, hogy aki elmegy megnézni, egytől egyig mindenki imádja. Mi jut eszedbe arról, hogy Egyedül nem megy?
– Most édesapám halála jut eszembe, a minket ért veszteség. A szüleim nemrég ünnepelték a gyémántlakodalmukat. Nagyon nehéz elveszteni egy társat, aki egy életen át kísért az utadon. Milyen jó, ha fogják az ember kezét és milyen nehéz, amikor ennek vége.
Házasságod Kálid Artúrral hasonlóan sikeres, 25 éve tart.
-Van bennem egy érzés: ha egy szakadékba zuhannék, biztos vagyok benne, hogy megtartana. Nagyon erős a kettőnk közti kötelék. Bármikor és bármiben számíthatok rá. Mi erre esküdtünk fel az esküvőnkön és így is van: egészségben, betegségben, holtomiglan-holtodiglan.
Hogyan gondolsz vissza azokra az évekre, amikor ezek a legendás LGT dalok és szövegek születtek és szóltak?
Meghatározó élményem van, gimnazista voltam, talán 15 éves, és anyáék elengedtek Tatáról, a gimiből, a Tabánba, LGT koncertre. Hatalmas élmény volt, magyar Woodstock, ahol a közönség hippiruhában ült a fűben. Nagyon erős emlék. Még arra is emlékszem, milyen ruhában voltam: földig érő, nagyon bő, téglaszínű hippiruhában, alul kilógott egy csipke alsószoknya. Derékig érő hajam volt, amit átkötöttem egy kendővel.
Az életed filmzenéjén szerepelne LGT dal?
Igen. Gyakran előjön bennem a Ha a csend beszélni tudna című dal. A senki földjéről szól, a szünetről, a csendről, amiben minden benne van. Ez színpadon is nagyon érdekel. Amikor már volt valami, és lesz valami, de abban a pillanatban nem történik semmi. Abba a pillanatba sűrűsödik bele az élet, ezt nullpontnak hívjuk a színpadon. Én is egy ilyen lélek vagyok. Önazonos ez a dal.
Simon Kornél a rendező elmondta, hogy az Egyedül nem megy egy olyan darab, amin átviláglik az általános művészsors. Hogy tekintesz a saját sorsodra, pályádra?
Minden ember egy kis világ, tök mindegy mit csinálsz, legyen az a leves, amit a vegán lányomnak készítek éppen. Nem vagyok az a típus, aki karriert épít, a maga szobrát állítja fel, én inkább befelé élem az életem, ami érdekes, mert színész vagyok és mutogatom magam. Alkotó ember vagyok; minden pici dologban benne van az alkotás. A festmények, az írásaim, a hétköznapok, mindenben benne van. Ez az előadás patchwork munka volt, kis pillanatokból, életképekből állt össze és arra mentek rá a dalok. Nem az a fajta színészi munka, amikor egy történetet jársz be, hanem az érzéseket, lelkiállapotot megfogva, improvizációkból épültek fel ezek a gyöngyszemek, azaz helyzetgyakorlatok láncolata.
Tatabánya a szülővárosod, aztán a Főiskola elvégzése után társulati tag voltál a Vígszínházban, a Bárkában, és a Nemzeti Színházban. Mennyire fontos számodra a társulati lét, mennyire ragaszkodsz helyekhez?
A jelenben szabadon úszom, sajnos nem tartozom társulathoz, pedig alapvetően nagyon szeretnék. A 6SZIN elsősorban egy befogadó színház, saját társulat nélkül. Nagyon szeretem az ottani vezetőket és a csapatot.
Remek érzés, hogy számítanak rám, szükségük van rám. Csak azért nem mennék társulathoz, hogy tag legyek aztán ne csináljak semmit vagy olyan feladatot kapjak, ami nem nekem való, nem személyre szóló. A szabadúszás erőt és szabadságot is ad, de a lelkem mélyén nagyon vágyom arra, hogy egy közösséghez tartozzak.
