Mint minden érthetetlen rendelet, általában az éj leple alatt kerül „napvilágra”, ahogy most a civilruhás miniszter rendelete is. Azt, nem tudjuk kinek a fejéből pattant ki, de a háborús helyzetre hivatkozva, a mai naptól bárki felvehet bármilyen, Magyarországon rendszeresített katonai egyenruhát a rendfokozatokkal együtt, a honvédelmi miniszter engedélyével, ingyen, ameddig az engedély szól – észlelte a térben a 444.hu
„az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára tekintettel, valamint ezek magyarországi következményeinek az elhárítása és kezelése érdekében veszélyhelyzet kihirdetéséről és egyes veszélyhelyzeti szabályokról szóló 424/2022. (X. 28.) Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzet ideje alatt”
A rendelet érdemi része a következő:
a honvédelemért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) egyedi döntésében meghatározott személy is viselhet a Magyar Honvédségnél rendszeresített egyenruhát, illetve az egyenruhán elhelyezett rendfokozati vagy megkülönböztető jelzéseket.