A Dachser vasúti összeköttetést szervezett a Hszian-Budapest útvonalon

A Kína és Európa közötti vasúti kapcsolat biztonságos fenntartása érdekében a Dachser logisztikai szolgáltató heti két alkalommal vonat összeköttetést szervezett a Hszian-Budapest útvonalon – közölte a társaság kedden az MTI-vel.

    A Dachser közleményében emlékeztet: az ukrajnai háború miatt az Oroszországon vagy Fehéroroszországon keresztül történő összeköttetések lehetetlenné váltak, ezért két vonatútvonalon meg kellett szüntetnie a vasúti szolgáltatásait. A társaság mostantól viszont az úgynevezett középső folyosón kínál vasúti összeköttetést ügyfeleinek Közép-Ázsián keresztül.
    A vonatok Kínából indulva először Kazahsztánon és Azerbajdzsánon haladnak át, majd a Kaszpi- és Fekete-tengeren  hajóval Romániába, onnan pedig Budapestre érkeznek. Innen további terminálokra, például Bécsbe, Münchenbe vagy Ludwigshafenbe szállítják a konténereket vonattal. A kínai kiindulástól a célállomásig a vasúti szállítás 45-55 napot vesz igénybe – ismertették.
    A társaság korábbi közlése szerint a Dachser németországi székhellyel rendelkező családi vállalkozás, világszerte mintegy 31 700 alkalmazottja van, 2020-ban mintegy 5,6 milliárd euró konszolidált nettó árbevételt ért el. Ugyanebben az évben a logisztikai szolgáltató 78,6 millió szállítmányt kezelt, melyek összsúlya  39,8 millió tonnát tett ki.
    Magyarországon a német szállítmányozó a Liegl & Dachser Szállítmányozási és Logisztikai Kft. révén 1999 óta van jelen, a szállítmányozási és logisztikai piac meghatározó szereplője. Pilisvörösvári székhelyén az ország egyik legmodernebb logisztikai bázisát üzemelteti. Belföldi hálózatát 8 vidéki telephely alkotja, 300 munkatársat foglalkoztat.
    A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Liegl & Dachser Szállítmányozási és Logisztikai Kft. tavaly 25,780 milliárd forint nettó árbevételt ért el, 2020-ban ez az érték 22,572 milliárd forint volt. A társaság 2021-ben 2,323 milliárd forint nyereséggel zárt, egy évvel korábban pedig 2,335 milliárd forint volt az adózott eredménye.

Hírterjesztő Gazdaság, közélet kultúra, szórakozás

  • Súlyos lakástűz történt Ecséden
    by hirterjeszto on 2025.07.12. at 07:34

    Súlyos lakástűz történt Ecséd településén 2025. július 2-án éjfél után néhány perccel. A Kossuth Lajos utcai családi ház teljes terjedelmében lángokba borult, és a tűzoltók már nem tudtak segíteni az ingatlanban rekedt idős férfin – életét vesztette a tűzesetben. Az épület tetőszerkezete beszakadt, és a romok között találták meg a The post Súlyos lakástűz történt Ecséden appeared first on Hírterjesztő.

  • Esküvői zene: Hogyan válassz DJ-t, hogy a lakodalom felejthetetlen legyen?
    by hirterjeszto on 2025.07.07. at 20:33

    Az esküvő nem csupán egy nap az életben – ez az a nap, amire mindig emlékezni fogtok. Éppen ezért kulcsfontosságú, hogy az esküvői zene is tökéletes legyen. Sok párban felmerül a kérdés: zenekar vagy esküvő DJ legyen a nagy napon? A zenekar élő hangulatot teremt, de az esküvő DJ hatalmas The post Esküvői zene: Hogyan válassz DJ-t, hogy a lakodalom felejthetetlen legyen? appeared first on Hírterjesztő.

  • Lidl épülhet Gazdagréten – kiemelt kormányzati beruházás lett a plébánia telke
    by hirterjeszto on 2025.07.02. at 16:36

    Bedeszkázott őrbódé, elhagyatott teniszpálya és gaz nőtte fák fogadják ma a gazdagréti Szent Angyalok Plébánia melletti területen járókat – írta a Telex.hu. A telket még 1992-ben kapta ingyenes használatba a katolikus közösség 99 évre, de a grandiózus tervek – sípálya, zarándokház, sportcentrum – nem valósultak meg, olvasható a Telex.hu-n. Most The post Lidl épülhet Gazdagréten – kiemelt kormányzati beruházás lett a plébánia telke appeared first on Hírterjesztő.

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.