A Magyar népmesék és a Vízipók-csodapók szériákat jegyző Kecskemétfilm úgy döntött, hogy a 2020-ban elkészült CIGÁNYMESÉK című 13 részes, egyedi, 3D technikával készített sorozatát ingyenesen hozzáférhetővé teszi youtube csatornáján.
Az első epizód március 4-étől lesz látható, majd minden szombaton egy újabb résszel gazdagodik a kínálat. Horváth Mária rendező számára a képi inspirációt Orsós Teréz naiv festményei adták. A többszörösen díjnyertes széria történeteit Bari Károly és Daróczy Ágnes gyűjtéseiből, Szécsi Magda és Jónás Tamás meséiből Czipott Géza és Böszörményi Gyula írták filmre.
A mesélő Nyakó Júlia, zeneszerzője Oláh József, a Parno Graszt együttes vezetője. A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült alkotás gyermekek és felnőttek számára egyaránt izgalmasan mutatja be a cigányság kultúrtörténeti és néprajzi hagyományait. Az alkotók célja, hogy e gyönyörű mesék közkinccsé legyenek s ezzel hozzájáruljanak a világ sokszínűségének elfogadásához.
- Közel 100 filmmel, sok premierrel és sztárral ünnepli a magyar filmet a MOZ.GO – Magyar Mozgókép Fesztivál
- Gyurcsány Ferenc politikai pályafutása – a rendszerváltás egyik legmeghatározóbb alakjától a 2025-ös visszavonulásáig
- Raktárkonténer bérlés
- Magyar Péter felszólalása az EP-ben
- Devizakárpótlási törvényt javasol a DK
Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.