Kedves Olvasóim!
Ott voltam. Mondhatnám, hogy nem akartam, de tudjátok, a kíváncsiság nagy úr, meg aztán virslit is vittem magammal, hátha elfogy útközben. Ott álltam a nagy szivárványos tömegben, néztem a sok boldog, harcos lelkű embert, és egy gondolat motoszkált bennem:
„Mennyi mustár kéne ehhez a virslihez?”
Aztán eszembe jutott Orbán Viktor mesterterve. Mert ugye, míg itt mindenki zászlót lenget és önmegvalósít, addig ő szépen hazasétál a választók többségével a hóna alatt. Ez a nap is erről szólt. A harcosok klubja kint volt, látták, hallották őket, csak épp azt nem vették észre, hogy a szavazófülkében még mindig a falu végén lakó Juliska néni dönt, nem pedig a hangos belvárosi performanszok.
Szóval ott álltam a virslimmel, néztem a felvonulókat, meg a hátsó sorban somolygó kormánypárti fiatalokat. Egyikük azt mondta:
– Helmut bá’, te is velünk vagy?
– Fiam, én csak a virsli miatt vagyok itt.
És tudjátok, mit láttam még? A harcosok küzdöttek, a kormány kommunikált, a rendőrök figyeltek, Orbán Viktor pedig ránézett a számokra, és csak ennyit mondott magában: „Mesterterv teljesítve.”
Hazafelé menet megettem a virslit. Mustár nélkül. Valahogy így lett kerek a napom.
