Főoldal / Hírterjesztő / Augusztus 4-én, pénteken befejeződik a Lánchíd felújítása

Augusztus 4-én, pénteken befejeződik a Lánchíd felújítása

Augusztus 4-én, pénteken befejeződik a Lánchíd felújítása, megnyílnak a járdák, és velük együtt a hídfőkben lévő aluljárók is.

Ezzel – mintegy másfél hónappal hamarabb az eredetileg tervezett időpontnál – véget ér hazánk egyik legfontosabb kulturális örökségének és jelképének szerkezeti, illetve műemléki rekonstrukciója. Az ünnepélyes eseményhez kapcsolódva a Fővárosi Önkormányzat és a BKK színes szabadtéri programokkal várja az érdeklődőket.

Pénteken véget ér a Lánchíd felújítása, a gyalogosok déltől átkelhetnek a megszépült híd két oldalán végigfutó járdákon, és birtokba vehetik a hídfőkben lévő aluljárókat is.

A felújítás befejezéséhez kapcsolódva pénteken 18 órakor kezdődik a Fővárosi Önkormányzat és a BKK szervezésében a Lánchíd-piknik, ami ismeretterjesztő programokkal, utcazenészekkel, étellel és itallal, fényoroszlánokkal várja az érdeklődőket, sötétedés után pedig különleges alkalomhoz illő megvilágítást kap a híd. A rendezvény idejére lezárják a közúti forgalom elől a Lánchidat, ezért az arra járók és a résztvevők zavartalanul piknikezhetnek az útpályán.

Piknik a hídon kicsiknek és nagyoknak

A Lánchíd-piknik 18 órától éjfélig tart, és különböző szórakoztató, zenés és ismeretterjesztő programokat kínál:

• a budai és pesti oldalon felállított sátraknál a készlet erejéig fagylalt, perec és limonádé várja az arra járókat;

• a hangulatot élőzenés előadók fokozzák;

• a pesti oldali gyereksátorban a szervezők színezővel, rejtvényekkel, egy különleges Lánchíd-LEGO-építménnyel, valamint meglepetéssel várják a kicsiket;

• az érdeklődőknek csoportos, vezetett sétákon árulják el a felújítás kulisszatitkait a korszerűsítésben részt vevő szakemberek, sőt

• a kíváncsiak bepillanthatnak a hídmester életébe és irodájába is.

A programokról olvashatsz a bkk.hu portálon

Gasztronómia

  • Túrós csusza – ahogy én készítem

    MegosztomNincs túlbonyolítva, mert a túrós csuszának nincs is szüksége rá. A tésztát sós, lobogó vízben 11 percig főzöm. Közben a szalonnát apró kockákra vágom, és lassan kisütöm. A pörcöt félreteszem, The post Túrós csusza – ahogy én készítem appeared first on Mit főzzek ma?.

  • Dél-alföldi ízörökségeink – hagyomány és minőség, hazai tájak ihletésével

    MegosztomVendégposzt Magyarország tájai nemcsak természeti értékeket, hanem olyan különleges alapanyagokat is őriznek, amelyek generációk óta formálják a hazai gasztronómiát. A Tisza mentén termesztett, mélyvörös szegedi paprika és a makói földekről The post Dél-alföldi ízörökségeink – hagyomány és minőség, hazai tájak ihletésével appeared first on Mit főzzek ma?.

  • Tudjuk milyen tápláló a csicseriborsó?

    MegosztomMai ebédem saját kombináció….csicseriborsó spenótszószban lecsós csirkemellel… Rostban gazdag – az egészséges emésztés támogatója. A csicseriborsó oldható és oldhatatlan rostokat egyaránt tartalmaz. Ez segíti A rost a vércukorszint szabályozásában is The post Tudjuk milyen tápláló a csicseriborsó? appeared first on Mit főzzek ma?.