Főoldal / Hírterjesztő / Böröcz László állításai

Böröcz László állításai

index.hu – Az I. kerületi önkormányzat távozó vezetői szeptember utolsó napjaiban mintegy 70 millió forintnyi jutalmat és végkielégítést fizettek ki egymásnak, a jegyző pedig utasításba adta, hogy az önkormányzat levelezésének biztonsági mentéseit is töröljék – közölte csütörtökön Böröcz László, az I. kerület frissen megválasztott polgármestere.

A polgármester továbbá azt is közölte, hogy hogy két év alatt a V. Naszályi Márta közvetlen körébe tartozók a fizetésükön felül közel 140 millió forintot vettek fel különböző jogcímeken.

„Elképesztő mennyiségű pénzt fizetett ki az I. kerületi önkormányzat baloldali vezetése.” 

Böröcz László példaként említette, hogy voltak olyan irodavezetők, akik 2023 tavaszán jöttek az önkormányzathoz, és hat-hat havi jutalommal távoztak szeptember végén. Így 10–15 millió forintot vettek fel az elmúlt másfél évben a fizetéseken kívül.Azt ígérte, hogy kivizsgálja az ügyet és megteszi a megfelelő lépéseket


Van még mit olvasni

Gasztronómia

  • Tudjuk milyen tápláló a csicseriborsó?

    MegosztomMai ebédem saját kombináció….csicseriborsó spenótszószban lecsós csirkemellel… Rostban gazdag – az egészséges emésztés támogatója. A csicseriborsó oldható és oldhatatlan rostokat egyaránt tartalmaz. Ez segíti A rost a vércukorszint szabályozásában is The post Tudjuk milyen tápláló a csicseriborsó? appeared first on Mit főzzek ma?.

  • Mit főzzek ma? – A tökéletes szaftos tarja, avagy: Mitől lesz omlós a hús sütés közben?

    MegosztomIsmerős a helyzet? Megveszed a gyönyörű húst, órákig sütöd a sütőben, a végeredmény mégis rágós, száraz, és leginkább egy cipőtalpra emlékeztet. A hús sütése nem szerencsejáték, hanem színtiszta kémia és The post Mit főzzek ma? – A tökéletes szaftos tarja, avagy: Mitől lesz omlós a hús sütés közben? appeared first on Mit főzzek ma?.

  • Szaftos sertéspörkölt recept – Így lesz tökéletesen sűrű a szaftja

    MegosztomNincs ötleted, mit főzz ma ebédre? A klasszikus, szaftos sertéspörkölt a magyar konyha egyik legnagyobb királya, ám sokan elkövetik azt a hibát, hogy a szaftja híg marad, a hús pedig The post Szaftos sertéspörkölt recept – Így lesz tökéletesen sűrű a szaftja appeared first on Mit főzzek ma?.