Forró Tamás tavaly áprilisban volt 75 éves, pályáját a Magyar Rádiónál kezdte, de igazán ismertté azt követően vált, hogy Havas Henrikkel elindították az Első kézből című műsort.
Havas Henrik ezt a hírt úgy kommentálta, hogy hónapokkal ezelőtt hallotta.
Forró Tamás a magyar televíziózás egyik legismertebb arca volt a rendszerváltás idején. Pályafutását a Magyar Rádióban kezdte, majd Szolnokon tudósított, később a fővárosba került, ahol Havas Henrikkel közösen vezette az Élő Vitaműsort. Alapítója volt a Nap TV-nek, elindította a Privát Profitot, és részt vett a Világgazdaság megszerzésében is. Munkássága során tudatosan épített kapcsolatokat: politikusokat, vállalkozókat, szerkesztőket ismert meg, és a médiában szerzett befolyását üzleti irányba is kiterjesztette.
Nevét több botrányban is emlegették: felmerült, hogy III/III-as ügynök lehetett, illetve érintett volt a Postabank körüli brókerügyekben, valamint vesztegetési vádak is érték, azonban a bíróság végül felmentette. Az egykori sármőr, aki sokak szerint laza eleganciájával filmsztár benyomását keltette, mára teljesen eltűnt a nyilvánosságból. Kollégáival sem tartja a kapcsolatot, és csak annyit közölt egy rövid üzenetben, hogy külföldön tartózkodik, és nem kíván beszélni múltbeli kapcsolatairól.
Ma már kevesen tudják, hol él pontosan, és mivel foglalkozik. Az biztos, hogy Forró Tamás neve máig vitákat generál: egy korszak meghatározó, legendássá vált alakja, akinek életét a média, a hatalom és az üzleti világ sajátos elegye szőtte át.
- Ügyészségi hatáskörben folytatódik tovább a nyomozás a Szőlő utcai javítóintézet ügyében – a Legfőbb Ügyészség sajtóközleményeA Legfőbb Ügyészség a Szőlő utcai javítóintézet ügyében a nyomozást ügyészi hatáskörbe vonta. A további nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség soron kívül, nyomozó csoportban folytatja le. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda emberkereskedelem és kényszermunka bűntette és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást a Szőlő utcai javítóintézetet érintő ügyben. A Legfőbb Ügyészség – a büntetőéljárási törvény által
- Jogbiztonság a mindennapokban – miért fontos a megbízható ügyvédi háttér?Szponzorált tartalom Egyre több magánszemély és vállalkozás szembesül azzal, hogy a hétköznapok során is elengedhetetlen a jogi biztonság. Legyen szó ingatlan adásvételről, házassági vagyonmegosztásról, cégjogi kérdésekről vagy büntetőügyekről, a megfelelő szakember segítsége időt, pénzt és idegeskedést spórolhat meg. Ebben nyújt biztos támaszt egy tapasztalt ügyvédi iroda Budapest területén, ahol az ügyfelek komplex szolgáltatásokra számíthatnak. A
- Október 1-jétől új szabályok a szemétszállításbanA MOHU október 1-jétől módosítja az általános szerződési feltételeit. Az új előírások szerint a vegyes gyűjtőedénybe tilos papírt, műanyagot, fémet, építési törmeléket vagy elektronikai hulladékot dobni. Fontos változás, hogy a kukát csak akkor ürítik ki, ha a fedele teljesen lecsukható. A túlcsordult tartalom többlethulladéknak számít, amelynek elszállítása külön szolgáltatás lesz. A kuka állapotáért a tulajdonos