MTI – Sztáray Péter, a biztonságpolitikáért és energiabiztonságért felelős államtitkár csütörtökön bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, Sándor Fegyirt a Külgazdasági és Külügyminisztériumba, miután Kárpátalján ukrán toborzótisztek olyan súlyosan bántalmaztak egy magyar férfit kényszersorozás közben, hogy az áldozat később belehalt sérüléseibe.
„Európában ilyesmi nem fordulhat elő. Egy olyan országban, amely az Európai Unióhoz kíván csatlakozni, nem történhet meg, hogy hivatalos személyek vasdoronggal vernek agyon embereket csak azért, mert nem akarnak háborúba menni”
– áll a minisztérium közleményében.
A friss jelentések szerint az ukrán hatóságok a férfit elfogták, bántalmazták, majd egy furgonba tuszkolva a toborzóközpontba szállították, ahol a kényszersorozás során elszenvedett sérüléseibe belehalt.
Sztáray Péter a magyar kormány nevében határozott magyarázatot követelt az ukrán vezetéstől, hogyan történhetett ilyen eset. Felvetette, hogy:
– Milyen garancia van arra, hogy a jövőben nem fordul elő hasonló tragédia?
– Milyen vizsgálatot folytatnak le az ügy körülményeinek feltárására?
– Hogyan kívánják kárpótolni az elhunyt férfi családját?
Az államtitkár felháborítónak és elfogadhatatlannak nevezte, hogy egy magyar embert agyonvertek csak azért, mert nem akart részt venni a háborúban és az értelmetlen öldöklésben.
Sándor Fegyir nagykövet jelezte, hogy értesült az esetről, és ígéretet tett a kérdések megválaszolására.
- Kiengedték Venezuelából Bossányi Zsuzsannát – mi vezetett idáig?
Hónapokig csak szórványos információk szivárogtak ki, most viszont hivatalos magyar bejelentés erősítette meg: szabadon engedték Bossányi Zsuzsannát Venezuelában. A hírt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közölte 2026. január 16-án, ezzel lezárva – legalábbis a nyilvánosság számára – egy olyan ügyet, amelyben sokáig a találgatások és a diplomáciai csatornákon érkező, nehezen ellenőrizhető részletek domináltak. Bossányi Zsuzsanna - „Mentálisan alkalmatlan, le lehet váltani?” – mit mond erről a nemzetközi sajtó, és mit enged az amerikai alkotmány
Háttércikk közérthetően Az utóbbi napokban megint felröppent a téma a nemzetközi sajtóban is: Donald Trump egészségi–mentális állapotáról találgatnak, és felmerül a kérdés, hogy létezik-e olyan alkotmányos mechanizmus, amellyel egy elnököt „mentális alkalmatlanság” miatt félre lehet állítani. A vita részben a nyilvánosságban látott viselkedésből, részben az egészségügyi átláthatóságról szóló vitákból táplálkozik. A legfontosabb: a sajtó találgatása - Véleménycikk – Egy Dániával közös hadgyakorlat miatt európai NATO-csapatok érkeznek Grönlandra
Három ország. Francia, finn és norvég csapatok Grönlandon. Ez már nem hadgyakorlat a szó klasszikus értelmében, hanem politikai mondat. Rövid, tömör, félreérthetetlen. A mondat pedig így hangzik:„Ez az ügy le van zárva.” A kérdés innentől nem az, mit gondol erről a Pentagon vagy a NATO, hanem az, mit kezd ezzel Donald Trump. Márpedig Donald Trump - „Venezuelának joga van a békéhez” – üzenetet küldött a világnak az új ügyvezető elnök
Nyilvános üzenetben fordult a nemzetközi közvéleményhez és az Egyesült Államokhoz Delcy Rodríguez, Venezuela új ügyvezető elnöke. Közösségi oldalán közzétett bejegyzésében hangsúlyozta: országa a békés együttélés, a szuverenitás és a párbeszéd mellett kötelezte el magát, és elutasít minden külső beavatkozást. Rodríguez szerint Venezuela alapvető célja, hogy „külső fenyegetések nélkül, a kölcsönös tisztelet és a nemzetközi együttműködés - A moszkvai kerületi bíróság távollétében elrendelte Garri Kaszparov sakk világbajnok letartóztatását
Újabb jogi lépés az orosz hatóságok részéről Kaszparov ellen Egy moszkvai kerületi bíróság távollétében elrendelte Garri Kaszparov, a korábbi sakkvilágbajnok letartóztatását, miután vádat emeltek ellene „terrorizmus igazolása” miatt, amelyet az orosz hatóságok úgy értelmeznek, hogy online tevékenységével ilyen tartalmat népszerűsít. Kaszparov évek óta ellenzéki aktivista, a rezsimkritikus emigráns mozgalmak egyik vezetője, és erősen bírálja Vlagyimir























