Az utóbbi napokban nem valami elvonatkoztatott retorikai csatározást láttunk, hanem egy politikai nagyjátékot, ahol az energia, az üzemanyag és a villamos áram nem gazdasági termékek, hanem fegyverek lettek. És igen: ez nem túlzás. Ha egy kormány azzal kampányol, hogy „nem adjuk a dízelt amíg az olaj nem jön”, miközben ennek az üzemanyagnak az alapja a meglevő olajellátás, akkor itt valami alapvetően elromlott.
A hivatalos bejelentés szerint a magyar kormány leállította a Magyarországról Ukrajna felé irányuló dízel szállítást, és azt nem indítja újra „amíg újra nem indul a kőolajszállítás a Barátság vezetéken” – ez nyilatkozta a külügyminiszter. Szó szerint így. És igen: ez nem arról szól, hogy nem lesz gáztűzhelyed. Ez egy célzott politikai húzás, amelyben az energiaellátás nem piaci, hanem politikai csereeszköz.
A háttér — a Druzhba kőolajvezeték januári leállása miatt — valódi: az olajszállítás megszakadt, részben infrastruktúra-kárt okozó támadások miatt. De a hazai reakció szintje, formai megfogalmazása és időzítése már messze túlmegy a szokásos diplomáciai szópárbajon. És ne szépítsük: a magyar kormány nem azt mondta, hogy „ellátásbiztonsági szempontból gondolkodunk”, hanem azt, hogy „bezárjuk a csapot, amíg nem úgy csinálják, ahogy mi akarjuk”.
Ez a logika – energia eszközzé tétele – egy demokratikus viszonyban veszélyes precedens. Energia nem lehet fegyver. Az energia ellátás nem lehet politikai szankció. Mert nemzetek nem autók, polgárok nem áru, és háztartások nem stratégiai célpontok. Amikor a kormány a benzinkutat és a távfűtést tőcsavarral kezdi kezelni, belelépünk abba a pályába, ahol a közélet nem vitáról, hanem kényszerekről szól.
Ez különösen abszurd annak fényében, hogy Magyarország évtizedek óta erősen függ a rohamosan visszaszoruló orosz energiaháttértől, amely a brutális szeptemberi orosz-ukrán háború óta még inkább meghatározó. És most, amikor a világ másik fele azon dolgozik, hogy diverzifikálja forrásait, nálunk a válasz erre politikai zsarolás lett: nincs dízel, ha nincs olaj.
Hát persze, hogy ez hatalmas politikai fegyver. Ez nem gazdasági döntés, ez kommunikációs bravúr – retorikai kényszerpálya. De van egy kérdés, amit nagyon nem lehet megkerülni: Mi a cél? Az, hogy valakit megbüntessünk? Megfosszuk őt a létfontosságú energiaellátástól? Mintha a forgalomban lévő emberre azt mondaná a kormány: „nem kapod meg a benzint, amíg a szomszédod nem csinálja azt, amit mi akarunk.” Ez pusztán elmebetegség, nem kormányzás.
És ha már szóba került a villany is – igen, egyes vélemények szerint felmerült, hogy akár a villamos áram ellátását is blokkolhatnák politikai okokból. Ez már nem játék, ez energia-zsarolás színtiszta formában.
Vajon mikor mondjuk azt: elég volt?
Mikor lesz az energia szolgáltatás, nem pedig politikusi büntetőfegyver?
Mikor lesz a vita ésszerű, nem pedig erőfitogtatás?
Mikor lesz a politika számok, menetrendek és országos érdeklődés alapján, nem pedig szankciók és fenyegetések nyelvén?
A válasz: akkor, amikor a felelősség nem csak retorika, hanem tettekben is mérhető.
És addig is — ami ma az energia kérdése, az holnap a szabadság kérdése lesz.
Források:
– Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter nyilatkozatai az Ukrajnába irányuló dízelszállítás leállításáról
– Magyar kormányzati kommunikáció a Barátság (Druzhba) kőolajvezeték működésével kapcsolatban
– Portfolio.hu – beszámolók az üzemanyag-szállítás felfüggesztéséről és annak feltételeiről
– Reuters – nemzetközi tudósítások a magyar–ukrán energetikai vitáról és az esetleges áramexport-korlátozásról
– Európai és nemzetközi energetikai háttérelemzések a Barátság kőolajvezeték szerepéről
– Hazai és nemzetközi sajtóelemzések az energia politikai eszközzé válásának következményeiről
