Főoldal / Hírterjesztő / Versmondással emlékeznek Latinovits Zoltánra és Petőfi Sándorra a hétvégén Balatonszemesen

Versmondással emlékeznek Latinovits Zoltánra és Petőfi Sándorra a hétvégén Balatonszemesen

Latinovits Zoltán, a „színészkirály” emlékére versmondóversenyt rendez június 3-án és 4-én a Latinovits Emlékmű Alapítvány Balatonszemsen, ugyanitt a Magyar Versmondók Egyesülete Petőfi versekkel emlékezik a 200 éve született költőre A csillagok milliárdján című versmondó versenyén – közölték a szervezők az MTI-vel pénteken.

     A közlemény szerint a hétvégén 28. alkalommal lépnek színpadra a Kárpát-medencéből érkező középiskolás és felnőtt versmondók  Balatonszemsen, a  Latinovits Művelődési Házban, hogy verseléssel emlékezzenek az 1976. június 4-én elhunyt színészlegendára.
    Ezt követően a verseny résztvevői a balatonszemesi sírkertben megkoszorúzzák Latinovits Zoltán, valamint a Latinovits Művelődési Ház egykori igazgatója, Csonka Márta sírját, majd Lutter Imre előadóművész vezetésével emlékeznek Kiss Lászlóra, a Latinovits Alapítvány és a Magyar Versmondók Egyesülete alapító elnökére. A Latinovits-verseny döntőjére vasárnap kerül sor, ezt követően hirdetik ki, hogy ki kapja meg idén a Latinovits-díjat.
    A közlemény szerint ezen a hétvégén ugyancsak Balatonszemesen rendezik meg A csillagok milliárdján című versmondó versenyt, amelyen Petőfi Sándor verseivel lépnek színpadra a versmondók.     
     A programokat a Nemzeti Kulturális Alap, a Petőfi Kulturális Ügynökség és Balatonszemes Önkormányzata támogatja, a Petőfi 200 bicentenárium keretében.
     Latinovits Zoltán 1976. június 4-én, 44 évesen a balatonszemesi vasúti átjáróban vesztette életét. A helyi temetőben helyezték örök nyugalomra, Szemesen 1984 óta működik a Latinovits Zoltán Emlékmúzeum, amely pályáját mutatja be fotók, és dokumentumok tükrében. A községben áll Melocco Miklós által készített szobra, és emlékére évente versmondó találkozót és versenyt rendeznek.


Gasztronómia

  • Most kell a vízbe olaj, vagy nem? Ez itt a kérdés

    MegosztomKell olaj a vízbe tésztafőzéskor? Röviden: nem kell. Sőt, inkább ne tegyél bele. Miért nem jó az olaj? Sokan megszokásból öntenek egy kis olajat a főzővízbe, de ennek valójában nincs The post Most kell a vízbe olaj, vagy nem? Ez itt a kérdés appeared first on Mit főzzek ma?.

  • Csütörtökön kezdődik az Országos Étterem Hét

    MegosztomCsütörtökön kezdődik és március 29-ig tart az Országos Étterem Hét elnevezésű rendezvény, amelynek során országszerte mintegy 250 étterem kínál többfogásos menüsorokat fix áron. A szervezők MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az The post Csütörtökön kezdődik az Országos Étterem Hét appeared first on Mit főzzek ma?.

  • Bögrés fánk

    Megosztom🧁 Hozzávalók (1 bögre = kb. 2,5 dl) 🥣 Elkészítés 🍩 Tálalás 💡 Tipp Ha akarod, adok: Megosztom The post Bögrés fánk appeared first on Mit főzzek ma?.