Karácsony Gergely már 2020-ban azt mondta, támogatná, hogy korlátozzák a rövidtávú lakáskiadás időtartamát Budapesten, és a VII. kerület polgármestere, Niedermüller Péter is ezen az állásponton van. „Budapest kettős közigazgatási rendszere nem sok mozgásteret ad az Airbnb-vel kapcsolatban a Fővárosi Önkormányzatnak. A magánszálláshelyeket a kerületeknél kellett regisztrálni, és az ellenőrzés is az ő hatáskörük. Kvantitatív korlátozást is ők vezethetnének be” – mondta az Énbudapestemnek Misetics Bálint, a főpolgármester lakás- és szociálipolitikai főtanácsadója. „Terézváros az egyetlen kerület, amely megpróbálta szabályozni a rövidtávú lakáskiadást. A kormányhivatal szerint azonban a tervezett szabályozások korlátoznák a lakáskiadókat, ami ellentétes a kormány szándékával, ezért nem engedték hatályba lépni” – erősítette meg az Énbudapestem kérdésére a terézvárosi önkormányzat. Az óriás cég több milliós bevétele ellenére, például nagyobb német városokban, nem hajlandó kiadni az önkormányzatok számára a cégnél regisztrált lakástulajdonosokat. A hamburgi adóhatóságnak 2020 nyarán sikerült nagy mennyiségű felhasználói adatot megszereznie, a városvezetés az ezt követő időszakban 2 millió euró adót szedett be. Budapesten a Terézváros polgármestere is hiába kéri az együttműködést, az Airbnb nem hajlandó erre. Címlapfotó: Arold Péter/APEV Média
Home / Hírterjesztő / Terézváros razziázott, a kerületben minden második szálláshely illegálisan működött
Terézváros razziázott, a kerületben minden második szálláshely illegálisan működött
Szerző
Nincs hozzászólás
2024.07.07. 13:08

Előző cikk
Következő cikk

Bezárják a győri börtönt
Nemzetközi kongresszus az MVM Dome-ban és a Groupama Arénában

Ezt már olvasta?

A síremlékek története
2025.06.08.
Varju László lemondott képviselői mandátumáról
2024.12.09.
1968 – Egy szerelem rekonstrukciója
2024.05.17.
Erzsébetváros – Diákokkal és művészekkel közösen ünnepeltük a köl ...
2025.04.20.
Vádemelési javaslattal zárult a nyomozás a hídfoglalás miatt
2025.07.15.