Home / Friss hírek / Elkezdődött! – de a BKK besegített

Elkezdődött! – de a BKK besegített

Expresszvillamos, sűrűbben közlekedő járatok, jegyelfogadás a BKK-járatokon – többek között így segíti a közlekedőket a BKK a Keleti pályaudvar augusztus 25. és szeptember 20. közötti lezárása idején.

A pályaudvar ebben az időszakban felújítás és karbantartás miatt egyáltalán nem indít és nem fogad vonatokat, a MÁV járatai másik fővárosi állomásokra érkeznek és indulnak. Ebben az időszakban számos fővárosi járaton a vonatokra érvényes jegyekkel, bérletekkel is lehet utazni. A BKK kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az egyhónapos vasúti vágányzár ideje alatt az utasok továbbra is gyorsan, kényelmesen és biztonságosan eljussanak úti céljukhoz.

Expresszvillamos indul

A BKK vonatpótló expresszvillamost indít 37E jelzéssel, a Blaha Lujza tér és Kőbánya felső vasútállomás között, mert számos vonat, így például a hatvani és szolnoki személyvonatok, az Agria és Mátra IR vonatok a Keleti pályaudvar helyett csak Kőbánya felsőig közlekednek, illetve onnan indulnak. A 37E járat kizárólag a fontosabb megállóhelyeken áll meg, a 3-4 perccel rövidebb menetidőnek köszönhetően a vonattal érkezők gyorsabban érhetik el a Hungária körutat, a Nagykörutat, a belvárost, vagy az M2-es és M4-es metrót. A 37-es, a 37A és 37E villamosok együttvéve rendkívül gyakran közlekednek a Keleti pályaudvar lezárásának idején, csúcsidőszakban 3-5 percenként indulnak a szerelvények a végállomásokról.

A 37E villamos az alábbi helyeken áll meg:

  • Blaha Lujza tér metróállomás (Népszínház utca)
  • II. János Pál pápa tér metróállomás
  • Teleki László tér
  • Magdolna utca
  • Hidegkuti Nándor Stadion
  • Kőbánya felső vasútállomás
  • Élessarok
  • Sörgyár

37E vonatpótló expresszvillamos mellett a 37-es és a 37A villamos továbbra is a megszokott rend szerint közlekedik, azaz le- vagy felszálló utas esetén minden megállóban megállnak a szerelvények. A villamosok menetrendje a BKK oldalán érhető el.

Címlapfotó: APEV Média – Arold Péter


  • Késelés egy budapesti étterem rendezvényén – mi történt valójában?
    Egy múlt hétvégi eset ismét ráirányította a figyelmet arra, milyen gyorsan és váratlanul csúszhat át egy jó hangulatú rendezvény erőszakba – ezúttal a Virtu étterem egyik eseményén. Az eset a MOL Campus tetején lévő vendéglátóhelyen történt, amikor egy külsős rendezvény kapcsán vita alakult ki, ami késelésig fajult. A rendőrségi vizsgálat szerint a szóváltásból verekedés lett,
  • Toroczkai László vendégei az Országházban
    Hét ország – közöttük amerikai, orosz és német – képviselőivel tartott nemzetközi imareggelit és konferenciát a Mi Hazánk az Országházban. Részt vett többek között John Crane szenátor és Marlin Stutzman kongresszusi képviselő az USA-ból, valamint Dmitrij Kuznyetsov orosz parlamenti képviselő, és Martina Kempf német szövetségi képviselő. A rendezvény keretében Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke, frakcióvezetője átadta
  • Amikor a jog már nem magyarázat: két egyház, két mérce
    Az Iványi Gábor körül zajló ügyeket hivatalosan jogi és adminisztratív kérdésként kezelik. A gyakorlat azonban mást mutat: miközben egyes egyházi közösségek zavartalanul élvezik az állami elismerést és támogatásokat, Iványiék intézményei sorra kerülnek nyomás alá. Ez a történet egyre kevésbé szól hitről, és egyre inkább a politika természetéről. Az Iványi Gábor körül zajló ügyeket sokáig lehetett
  • Több magyarázat, kevesebb eredmény – mit mondott valójában Orbán 2026-os évértékelője?
    Orbán Viktor 2026-os évértékelője első hallásra rendezett, összeszedett beszédnek tűnt. Nem volt benne kapkodás, nem volt benne nyelvbotlás, a narratíva fegyelmezett volt. Éppen ezért merül fel a kérdés: volt-e benne bármi tartalmilag új, ami túlmutat az elmúlt két év megszokott fordulatain? A rövid válasz az, hogy nem igazán. A beszéd hangsúlya érezhetően eltolódott. A korábbi
  • Eltűnt Pesty László – a rendőrség a lakosság segítségét kéri
    Eltűntként keresi a rendőrség Pesty Lászlót, az ismert dokumentumfilmes rendezőt és közéleti szereplőt. Tartózkodási helye napok óta ismeretlen, a hatóságok körözést adtak ki, és arra kérik a lakosságot, hogy aki bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen. Pesty László neve a magyar médiában évtizedek óta ismert. Dokumentumfilmesként és producerként több, nagy visszhangot kiváltó projektben vett részt, korábban meghatározó

Gasztronómia

  • Bögrés fánk

    Megosztom🧁 Hozzávalók (1 bögre = kb. 2,5 dl) 🥣 Elkészítés 🍩 Tálalás 💡 Tipp Ha akarod, adok: Megosztom The post Bögrés fánk appeared first on Mit főzzek ma?.

  • Képviselőfánk

    Megosztom(90 perc: 6 adag) Hozzávalók: A fánkokhoz: A VANÍLIAKRÉMHEZ: A KRÉM TETEJÉRE: 3 dl habtejszín ELKÉSZÍTÉSE: Egy 3 literes fazékba 2 dl vizet öntünk és hozzáadjuk a zsírt, a csipet The post Képviselőfánk appeared first on Mit főzzek ma?.

  • Tócsni recept

    MegosztomHozzávalók: (Opcionális: kevés majoránna vagy aprított petrezselyem) Elkészítés: A burgonyát meghámozzuk, majd finomra lereszeljük. Ha nagyon levet ereszt, a levét kissé kinyomkodhatjuk, de nem kell teljesen szárazra. Hozzáadjuk az összezúzott The post Tócsni recept appeared first on Mit főzzek ma?.