Véget ért az éjjeli forgalomkorlátozás a Balaton irányába az M7-es autópályán Velencénél.
Szombatról vasárnapra virradó éjjel beemelésre került az új Velencei gyalogos-kerékpáros híd utolsó két eleme is.
A munkálatok vasárnap reggel 6:14-kor, a tervezettnél 6 órával hamarabb befejeződtek, így az országhatár irányába ismét két sávon haladhat a forgalom.
A 193 tonnás, 80 méter hosszú hid szerkezetét 8 elemben szállították a helyszínre, ezeket kettesével összeillesztették, így a beemelések alkalmával 2-2 elemet, azaz összesen 4 elemet kellett a helyére daruzni.
A szakemberek a következő hetekben még tovább dolgoznak majd az éjszaka folyamán beemelt elemeken, illetve a hídfők környezetének rendbetételén is.
A régi híd felújítása, az elvégzett műszaki vizsgálatok szerint drágább lett volna, mint egy új megépítése, és a szerkezet műszaki állapotán túl, az is az elbontása mellett szólt, hogy az M7-es autópálya 2027-ben induló bővítése során, a kiszélesített pálya már nem férne el alatta.
Ahogy azt korábban is jeleztük, a velencei gyalogos-és kerékpáros híd végénél található Velencei-pihenő jobb és bal oldali parkolóit időnként részben, vagy teljes egészében lezárjuk.
Fontos, hogy a meglévő korlátozások mellett a régi híd továbbra is biztonságos. A hídról és a beemelésekről készült videóval hamarosan jelentkezünk!
Köszönjük a türelmet, balesetmentes közlekedést kívánunk!
- Hatalmas pusztítást végzett a tűzvész Öskü és Hajmáskér térségében – helikoptereket is be kellett vetniKiterjedt, súlyos szabadtéri tűzvész keletkezett Öskü, Hajmáskér és Sóly térségében, ahol a száraz aljnövényzetben és erdősávokban felcsapó lángok végül mintegy 300 hektáros területet perzseltek fel. A tűz megfékezésén több vármegye hivatásos és önkéntes tűzoltói dolgoztak vállvetve, a nehezen megközelíthető helyszíneken pedig a Magyar Honvédség helikopterei is bekapcsolódtak az oltásba, több tucatnyi vízlebodásos fordulóval segítve a
- Újabb fájdalmas veszteség érte Székesfehérvár kulturális életét: elhunyt Jászai György, a Vörösmarty Színház elhivatott színpadmestereJászai György 2012 óta, közel másfél évtizeden át volt a székesfehérvári társulat kulcsfontosságú és mélyen megbecsült tagja. Munkája a háttérben a tervezéstől és a kivitelezéstől kezdve az előadások mindennapi, zökkenőmentes működéséig terjedt. Józan, megfontolt döntéseivel és műszaki precizitásával estéről estére azon dolgozott, hogy a színpadon minden a pontos helyére kerüljön. A színház hivatalos közleménye szerint
- Közel százezer kiló veszélyes hulladékot rejtettek el Gyömrőn1300 liter erősen tűz és robbanásveszélyes dimetil-amin, 12.000 liter akrilamid- polimer, 6000 liter azonosítatlan folyadék, 200 liter kénsav – csak néhány tétel abból a több százból, amely egy elhagyott raktárépületben található a Pest vármegyei Gyömrőn. A nagy mennyiségű veszélyes hulladék több mint egy évtizede van eldugva egy az állam tulajdonában álló épületben. A veszélyes hulladék
- Horrorbaleset Bükkábránynál: Hatra emelkedett a halálos áldozatok számaFelfoghatatlan tragédia rázta meg az országot szombat délután a 3-as főúton, Bükkábrány térségében. Két személyautó ütközött frontálisan a 155-ös kilométerszelvénynél. A legfrissebb jelentések szerint a kórházban újabb sérültek vesztették életüket, így az elhunytak száma hatra emelkedett. Szombaton a délutáni órákban két személygépkocsi rohant egymásba szemből a rekkenő hőségben. A mezőkövesdi hivatásos tűzoltók nagy erőkkel vonultak
- Halálos tömegszerencsétlenség az M1-esen: nyolcan vesztették életüket Töltéstava térségébenNyolc ember életét követelte az a láncreakció-szerű balesetsorozat, amely ma reggel történt az M1-es autópályán, Töltéstava közelében. Az országhatár felé vezető oldalt teljes szélességében lezárták. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a tragédia az autópálya 115-ös kilométerszelvényében kezdődött, ahol egy gyümölcsöt szállító kamion eddig tisztázatlan okokból munkagépekkel ütközött. Kigyulladt a kamion, a sofőr meghalt Az ütközés következtében























