A Pest Vármegyei Főügyészség kiemelt figyelmet fordít a gyermekek kapcsán is a fogyasztói jogok betartására. Az ügyészség ellenőrzése egy fiataloknak és kisgyermekeknek is sportolási lehetőséget biztosító cég szerződési feltételeiben több jogsértést tárt fel, ezért pert indított a céggel szemben a bíróságon.
Az egészséges életmód része a rendszeres testmozgás. A gyermekek tekintetében kiemelt szempont, hogy mindez ellenőrzött és biztonságos körülmények között történjen, melynek része az is, hogy a sportolási lehetőségeket biztosító szolgáltatások jogi háttere is megfeleljen az irányadó jogszabályoknak. A Pest Vármegyei Főügyészségezért ellenőrizte az egyik olyan sportlétesítményt működtető cég szerződési feltételeit, amely falmászóteremben történő mozgási lehetőséget kínál már 3 éves gyermekeknek is, valamint táborokat is szervez.
Az ügyészség elsősorban azt kifogásolta, hogy a falmászó teremben keletkezett esetleges balesetért a cég nem vállalt felelősséget. Az ügyészség álláspontja szerint az irányadó jogszabályokra tekintettel nem fogadható el, hogy a falmászóterem területén bekövetkezett balesetekért és károkért a működtető generális jelleggel kizárja a felelősségét, hiszen a biztonsági előírások betartatása alapvetően az üzemeltető feladata.
Ugyanígy kizárta a felelősségét a szerződésben az üzemeltető a terembe bevitt vagy az öltözőszekrényben elhelyezett értéktárgyak ellopásáért, megrongálásáért, így például a mindennapokban jellemző informatikai vagy elektronikai eszközökért is. Viszont az értéktárgyak felügyelete alapvetően az üzemeltető felelőssége, amely legfeljebb annyiban lehet korlátozott, hogy ha megfelelő helyet biztosít az őrzésre, azokat ott kell elhelyezni. A cég azonban még az öltözőszekrényben elhelyezett értéktárgyakért való felelősségét is kizárta.
Az ügyészség kifogásolta azt a szerződési kikötést is, amely feljogosította az üzemeltetőt, hogy egyoldalúan lerövidíthesse a nyitvatartási időt, és fenntartotta arra is a jogot, hogy a falmászó terem egy részének használatát korlátozza. Az ügyészség álláspontja szerint a vendégek annak tudatában veszik meg a jegyeket, bérleteket, hogy a termet a számukra megfelelő időpontban és körben fogják tudni használni, ezért ennek ésszerű és alapos indokok nélküli egyoldalú korlátozása tisztességtelen. Ehhez kapcsolódott az a szerződési rendelkezés is, amely arra az esetre, ha a falmászóteremben esetleg hosszabb karbantartás lenne, és ezért a szolgáltatások részben vagy egészben nem vehetők igénybe, úgy a kieső időre a cég nem fizeti vissza a bérlet vagy a jegy árát.
Tisztességtelen volt a fogyasztói jogok tekintetében az a szerződési rendelkezés is, amely alapján a szerződési feltételek, illetve a házirend bármelyik előírása megsértésének a következménye a falmászóteremből való kizárás. Az ügyészség szerint a kisebb, jelentéktelen mulasztások esetén aránytalan a teremből való kizárás alkalmazása.
A fentiek miatt a Pest Vármegyei Főügyészség keresetet nyújtott be a Budapest Környéki Törvényszékre, amelyben kérte az érintett szerződési kikötések érvénytelenségnek megállapítását.
Az ügyészség által indítható közérdekű perek jogkövetkezménye az, hogy az ügyész keresetének helyt adó döntés esetén, a bíróság a jogerős ítéletében megállapítja a tisztességtelen általános szerződési feltételek érvénytelenségét. A közérdekű perben hozott ítélet hatálya – az érintettek minden egyéb jogcselekménye nélkül – a törvény erejénél fogva kihat minden, a vállalkozással szerződő természetes személyre, tehát minden olyan egyedi szerződésre, amelyben a tisztességtelen kikötés megtalálható. A törvény szerint az ilyen szerződési rendelkezésre jogosultságot alapítani és annak alapján teljesítését követelni nem lehet.
Budapest, 2025. november 5. napján
Kiadó: Pest Vármegyei Főügyészség
- A Második Reformkor Párt 16 szakterületet vizsgáló értékelést tett közzé a TISZA-kormány első 100 napjárólÁlláspontunk szerint az első száz nap még nem elegendő egy kormány végleges megítéléséhez, de már jól mutatja a kormányzás irányát, az új intézményi struktúrákat és azt, hogyan él a kabinet a választóktól kapott erős felhatalmazással. Értékelésünk összképe vegyes. Pozitív fejleménynek tartjuk az európai uniós kapcsolatok rendezésének megkezdését, az önálló szakminisztériumok visszaállítását és a gyors kormányzati
- Az MVM frissíti földgáz-ügyfélkiszolgálási rendszerét szeptemberbenAz MVM szeptember 21. és 29. között átfogó informatikai rendszerátállítást végez földgáz-ügyfélkiszolgálási rendszerén. A fejlesztés ideje alatt kizárólag a földgázszolgáltatás kapcsán az ügyfelek számára átmenetileg nem lesz elérhető az online ügyfélszolgálat és a mobilalkalmazás, valamint szünetel az előre fizetős mérők feltöltése is. Az átállás érinti a versenypiaci szerződéskötést és a rövid távú kapacitásigények kezelését is. Az
- Közel százezer kiló veszélyes hulladékot rejtettek el Gyömrőn1300 liter erősen tűz és robbanásveszélyes dimetil-amin, 12.000 liter akrilamid- polimer, 6000 liter azonosítatlan folyadék, 200 liter kénsav – csak néhány tétel abból a több százból, amely egy elhagyott raktárépületben található a Pest vármegyei Gyömrőn. A nagy mennyiségű veszélyes hulladék több mint egy évtizede van eldugva egy az állam tulajdonában álló épületben. A veszélyes hulladék
- Az alternatív pedagógia válaszokat adhat olyan problémákra, amelyekkel a közoktatás évtizedek óta küzdA központosítást meg kell szüntetni a közoktatásban, ez szinte valamennyi, az elmúlt fél évben született szakmai anyagban és javaslatcsomagban szerepel – hangzott el az Apor Vilmos Katolikus Főiskola Alternatív Pedagógiák Módszertani Központja, a Magyar Pedagógiai Társaság és a Szabad Iskolákért Alapítvány közös konferenciáján. A szakemberek felhívták a figyelmet arra, hogy számos, már 2008-ban ismert probléma
- Rézkábelt loptak, több órás kiesést okoztak a vezetékes kőolajszállításban – fotóval – a Pest Vármegyei Főügyészség sajtóközleményeA Pest Vármegyei Főügyészség a büntetés súlyosítását indítványozza azzal a háromfős társasággal szemben, akik rézkábelek ellopására specializálódtak. A vádirat szerint a fóti férfi és nő elhatározta, hogy föld alatt futó rézkábeleket fognak felkutatni és ellopni, majd azokat fémhulladékként értékesítve pénzhez jutnak. 2023 februárjában a két vádlott Alsónémedi területére ment, ahova ásót, csákányt, lapátot és egy






















