Az AI segítségét kértük a megfelelő kérdésekkel és az ismert információk alapján, hogy mi mozoghat a háttérben? Putyin mennyire úra még a helyzetnek Oroszországban? Ime a válasz.
Az orosz–ukrán háború harmadik évére egyre több elemző, volt hírszerző és geopolitikai szakértő hívja fel a figyelmet arra: Vlagyimir Putyin már nem kizárólagos döntéshozó a saját rendszerében sem. Oroszországban ugyanis nem egyetlen ember irányít, hanem három nagy erőközpont verseng egymással a stratégiai irány meghatározásáért — és ezek az erők ma jóval agresszívebbek, mint maga Putyin.
A feltevés lényege egyszerű:
a Kreml katonai és titkosszolgálati körei keményebb, gyorsabb és élesebb háborús nyomást szeretnének Ukrajnára és Európára, mint amit az orosz elnök jelenleg vállalni mer.
Putyin így paradox módon nem a háború gyorsítója, hanem az egyik fékezője.
Három erőközpont, három stratégia
Oroszország döntéshozatala nem egységes. A rendszer stabilitása épp attól függ, hogy Putyin képes-e egyensúlyban tartani három hatalmi blokkot:
- A tábornoki kar – amely presztízst, győzelmet és több forrást akar
- A „silovikik”, vagyis az FSB, a Roszgvargyija és más biztonsági szervek – akik számára a feszültségforrások fenntartása jelenti a befolyást
- Putyin lojális gazdasági-politikai körei – akik stabilitást, pénzt és kiszámítható külpolitikát szeretnének
A háború eredményeként a katonai és biztonsági elit súlya megnőtt, ami egyre nyíltabban ütközik a Kreml óvatosabb ütemével.
Miért akarnak többet a tábornokok?
A hadseregben több olyan szereplő is van, akik:
- teljes mozgósítást követeltek már 2022-ben is,
- radikálisabb csapásmódot sürgettek a civil infrastruktúrák ellen,
- nagyobb gazdasági és politikai nyomást szerettek volna Európára,
- gyorsabb, brutálisabb előretolást vártak a fronton.
Ezek az elvárások — akár reálisak, akár nem — nagyobb kockázatot jelentenének Moszkva számára, mint amit Putyin racionálisnak tart.
A háború ugyanis számára nem világégés, hanem tárgyalási pozíció.
A tábornoki körök egy része viszont „győzelmi háborúban” gondolkodik.
Putyin nem enged: nem háborút akar nyerni, hanem hatalmat megtartani
Ez a logika magyarázza azt is, miért viselkedett Putyin a Wagner-lázadás idején feltűnően óvatosan. A tábornoki kar és a hozzá kapcsolódó hálózatok olyan mértékben ágyazódtak be a hatalmi struktúrába, hogy a nyílt konfrontáció Putyin számára is kockázatos lett volna.
A háború során tapasztalható orosz stratégiai „óvatosság” mögött így nem békekeresés, hanem belső politikai önvédelem állhat.
Putyin pontosan tudja:
- egy teljes mozgósítás társadalmi elégedetlenséghez vezetne,
- egy túl nagy eszkaláció NATO-válaszlépést provokálhatna,
- a gazdaság már most is a tűrőképesség határán van.
A tábornokok viszont nincsenek kitéve ezeknek a felelősségeknek.
Számukra a háború katonai és intézményi státuszkérdés.
Kettős valóság Moszkvában
A jelenlegi háborús helyzet tehát két párhuzamos logikát követ:
- Kifelé: Oroszország erősnek, határozottnak, agresszívnak mutatja magát.
- Befelé: Putyin a katonai és biztonsági elit túlzásaival szemben egyensúlyoz, hogy fenntartsa a saját rendszerének stabilitását.
Ez az oka annak, hogy időnként ellentmondásos döntések születnek, és a Kreml politikája egyszerre tűnik keménynek és meglepően visszafogottnak.
Hová vezethet mindez?
A legnagyobb kérdés nem az, hogy Putyin akar-e erősebb nyomást gyakorolni Európára.
Hanem az, hogy meddig tud ellenállni azoknak, akik ezt tőle követelik.
Amíg Putyin kontroll alatt tartja a különböző erőcsoportokat, addig a háború nem lépi át a Kreml által kijelölt „kontrollált eszkalációs” határt.
Ha viszont az egyensúly megbillen — akár Putyin gyengülése, akár hatalmi átrendeződés miatt —, a konfliktus logikája könnyen elfajulhat.
Ezért figyeli a világ Moszkvát:
nemcsak azt, hogy mit akar Putyin,
hanem azt is, hogy mit akar tőle a saját rendszere.
