Főoldal / Dr. Suha György Afrika / Suha György – Nyugat-afrikai Benin

Suha György – Nyugat-afrikai Benin

Az előző hétvégén a nyugat-afrikai Beninben katonai hatalomátvételi kísérlet zajlott, amely végül kudarcba fulladt. A lehetséges háttérről én is írtam egy rövid posztot, de most, a helyzet rendeződése után érdemes egy komoly tanulságot levonni:


A válság kezelésében a francia kormány játszott meghatározó szerepet, amely hírszerzési és logisztikai támogatást nyújtott a benini fegyveres erőknek. Ez a fejlemény világosan cáfolja azokat a magyar sajtóban is elterjedőben lévő oroszbarát geopolitikai narratívákat, amelyek szerint Franciaország kivonult volna afrikai érdekszférájából, vagy „elzavarták” volna a kontinensről. Párizs talán kevésbé látványosan, más módszerekkel, de továbbra is igen hatékonyan védi stratégiai érdekeit.
A puccs napján Emmanuel Macron kapcsolatba lépett Talon elnökkel és jelezte számára, hogy az országban diszkréten jelen lévő, kis létszámú francia különleges erők készek közreműködni a rend fenntartásában. A francia államfő telefonon egyeztetett a szomszédos Nigéria elnökével is, ezt követően az ECOWAS regionális hadereje, a Nigériából, Ghánából, Elefántcsontpartról és Sierra Leone-ból érkező katonákból álló alakulat látványosan megjelent Beninben.
A puccskísérletet gyorsan meghiúsították, a harcokban mindkét oldalon voltak áldozatok, több katonát letartóztattak, míg a hatalomátvétel vezetője, Pascal Tigri alezredes szökésben maradt, és a szomszédos Togó fővárosában, Loméban keresett menedéket.
Szóval, egy szavát se higgyék a kormányközeli „kutatóintézetek” önjelölt, propagandista szakértőinek, akik rendszeresen hangoztatják, hogy a Nyugat végleg elvesztette Afrikát, ott minden átrendeződik és Oroszország „felszabadítóként” jelenik meg a fekete kontinensen.
Afrikában ma közel másfélszer annyian beszélnek franciául, mint Európában összesen, huszonegy afrikai országban ez legalább az egyik hivatalos nyelv. A benini kaland, – ahol a regisztrált francia állampolgárok száma csupán néhány ezer főre tehető – jól példázza, hogy Párizs nem fogja gazdasági, katonai és kulturális befolyását csökkenteni, továbbra aktív szereplő marad a kontinens biztonsági és politikai folyamataiban.


Gasztronómia

  • Márton-napi libacomb ropogós bőrrel és párolt lilakáposztával

    Márton-napi recept: omlós libacomb lassú sütéssel, ropogós bőrrel és házi párolt lilakáposztával. A(z) Márton-napi libacomb ropogós bőrrel és párolt lilakáposztával bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.

  • Egészséges Táplálkozás – anyagcsere és aminósavak

    MegosztomA kiegyensúlyozott étrend kialakítása több egy rövid fogyókúránál. Az étkezési szokások, a mozgás és a pihenés együtt alakítják életmódunkat. A cél olyan változtatások bevezetése, amelyeket hosszabb távon is meg tudunk tartani. Sokan akkor kezdenek foglalkozni az étkezésükkel, amikor a mérleg többet mutat a megszokottnál, vagy emésztési panaszaik jelentkeznek. Ilyenkor könnyű gyors eredményt ígérő diétákhoz fordulni. A(z) Egészséges Táplálkozás – anyagcsere és aminósavak bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.

  • Brassói aprópecsenye sertéscombból, rizzsel és karfiollal

    Megosztom4 főre 70–80 perc Közepes nehézség A brassói aprópecsenye a magyar házias konyha egyik kedvelt fogása. Ez a változat sertéscombból készül, borssal, pirospaprikával, sóval, kakukkfűvel, vöröshagymával és fokhagymával fűszerezve. A szaftos hús és a pirított burgonya mellé párolt rizs és karfiol kerül, így igazán tartalmas ebédet kapunk. Hozzávalók – 4 személyre A brassóihoz: A körethez: A(z) Brassói aprópecsenye sertéscombból, rizzsel és karfiollal bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.