Főoldal / Közélet / A magyar fiatalok közel negyedét érintik a szülők szenvedélybetegsége által okozott traumák

A magyar fiatalok közel negyedét érintik a szülők szenvedélybetegsége által okozott traumák

Február 5-ig bárki szavazhat a Média a Családér tdíj döntős pályamunkáira. A tavaly megújult pályázat témája a család és a függőségek kapcsolata, az addikció családi gyökerei és az a hatás, amely a szenvedélybetegséggel élők közvetlen környezetét – házastársakat, szülőket, gyerekeket – érinti.

A Debreceni Egyetem kutatóinak 2021-ben a Child and Adolescent Psychiatry and Mental Health című folyóiratban publikált, országos felmérése szerint a 12–17 éves fiatalok közel egynegyede számolt be arról, hogy gyerekkorában olyan traumákat élt át, amelyek később is hatást gyakoroltak lelkiállapotára. Ezek között visszatérően megjelenik a szülő szenvedélybetegsége, amely együtt jár a szorongásos, az érzelmi és magatartási nehézségek gyakoribb előfordulásával.

A Média a Családért díj idei döntős pályamunkáinak témája a függőségek, aminek a családi összefüggéseit is igyekeznek feltárni a szerzők. Bemutatják, miként formálja a függőség a családi szerepeket, a mindennapi működést és a gyerekek biztonságérzetét. A gyermekeiből erőt merítő alkoholbeteg édesanya és a többféle szer fogságából szabaduló apa története, a multi-level marketing csapdájába kerülő feleség vagy a szerencsejátékfüggő fiatal kálváriája, a tiszaburai kamaszfiú reményt adó sorsa megmutatja, hogy a diszfunkcionális családi háttér hajlamosít a későbbi addikcióra, úgy a támogató, szeretetteljes otthoni, családi, baráti vagy sorstársi kapcsolatok viszont a túlélés, a gyógyulás zálogai lehetnek.

A díj 2025-ben megújult: a pályázatra kizárólag korábban nem publikált médiatartalmakkal lehetett jelentkezni, előre meghatározott tematikában. A beérkezett pályaművek közül egy előzsűri választotta ki a 10 döntős alkotást, amelyekből a közönség is kiválaszthatja a saját kedvencét.

A közönségszavazás február 5-ig tart. A legtöbb szavazatot kapott pályamű alkotója 500 ezer forintos közönségdíjban részesül, a szavazók között pedig féléves Képmás magazin-előfizetéseket sorsolnak ki. A Média a Családért szakmai díj átadására február közepén, ünnepélyes keretek közt kerül majd sor.


Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Gasztronómia

  • Márton-napi libacomb ropogós bőrrel és párolt lilakáposztával

    Márton-napi recept: omlós libacomb lassú sütéssel, ropogós bőrrel és házi párolt lilakáposztával. A(z) Márton-napi libacomb ropogós bőrrel és párolt lilakáposztával bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.

  • Egészséges Táplálkozás – anyagcsere és aminósavak

    MegosztomA kiegyensúlyozott étrend kialakítása több egy rövid fogyókúránál. Az étkezési szokások, a mozgás és a pihenés együtt alakítják életmódunkat. A cél olyan változtatások bevezetése, amelyeket hosszabb távon is meg tudunk tartani. Sokan akkor kezdenek foglalkozni az étkezésükkel, amikor a mérleg többet mutat a megszokottnál, vagy emésztési panaszaik jelentkeznek. Ilyenkor könnyű gyors eredményt ígérő diétákhoz fordulni. A(z) Egészséges Táplálkozás – anyagcsere és aminósavak bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.

  • Brassói aprópecsenye sertéscombból, rizzsel és karfiollal

    Megosztom4 főre 70–80 perc Közepes nehézség A brassói aprópecsenye a magyar házias konyha egyik kedvelt fogása. Ez a változat sertéscombból készül, borssal, pirospaprikával, sóval, kakukkfűvel, vöröshagymával és fokhagymával fűszerezve. A szaftos hús és a pirított burgonya mellé párolt rizs és karfiol kerül, így igazán tartalmas ebédet kapunk. Hozzávalók – 4 személyre A brassóihoz: A körethez: A(z) Brassói aprópecsenye sertéscombból, rizzsel és karfiollal bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.