Főoldal / 19 vármegye / Újra közösségi kezdeményezések felkarolásával nyitja a tavaszt a Hankook – indul a 14. KÖSZ, Hankook! program

Újra közösségi kezdeményezések felkarolásával nyitja a tavaszt a Hankook – indul a 14. KÖSZ, Hankook! program

A Hankook Tire Magyarország Kft. idén is útjára indítja nagysikerű társadalmi felelősségvállalási programját, a Közösségi Összefogás a Szebbért (KÖSZ, Hankook!) kezdeményezést.

A 2026. március 27-től április 26-ig tartó pályázati időszakban a vállalat munkatársai civil szervezetekkel és intézményekkel karöltve nyújthatják be elképzeléseiket, amelyek megvalósításához projektenként akár 800.000 forintos vissza nem térítendő támogatást is elnyerhetnek. A program elsődleges célja, hogy a rácalmási gyár vonzáskörzetében található 56 településen – Fejér, Pest, Bács-Kiskun és Tolna vármegyékben – segítse a lakókörnyezet szépítését és a közösségi terek fejlesztését, miközben erősíti az önkéntesség kultúráját a munkavállalók körében.

A kezdeményezés különlegessége a közös értékteremtésben rejlik: a pénzügyi forrás mellé a Hankook dolgozói saját szabadidejüket és munkájukat teszik hozzá, és a civil szervezetek képviselőivel vállvetve dolgoznak. A 2025-ös esztendő kiemelkedő mérföldkő volt a kezdeményezés történetében, hiszen a vállalat 29 millió forintot ajánlott fel a munkatársak által benyújtott 44 győztes pályázat javára. A tavalyi fejlesztések fókuszában az oktatás állt: 25 millió forintból, 38 oktatási célú projekt valósult meg, amelyek során tantermek, játszóterek, óvodai és bölcsődei udvarok újultak meg, sőt, kültéri osztálytermek is készültek.

A tavalyi sikerekhez 650 önkéntes áldozatos munkája járult hozzá, akik 16 településen összesen 5011 munkaórát szenteltek a közösségi céloknak. A résztvevők között több mint 250 Hankook-munkavállalót és közel 400 külsős segítőt köszönthettek. Roy Katalin, a Hankook Tire Magyarország kommunikációs vezetője kiemelte:

„A program indulása óta vállalatunk mintegy 174 millió forinttal támogatta a helyi értékteremtést, és idén is külön díjazzuk majd azt a projektet, amely a legtöbb vállalati munkatársat képes mozgósítani a jó ügy érdekében. Büszkék vagyunk dolgozóinkra, akik évről évre bizonyítják, hogy cselekvő akarattal mindannyian sokat tehetük környezetünkért.”

A programról és az idei pályázati kiírásról bővebb információ a www.koszhankook.hu weboldalon található.


19 vármegye Az MR3.hu tagja

  • Hogyan trükközhetsz, hogy hűvös is maradjon, és a hálózat se omoljon össze?
    on 2026.06.26. at 19:53

    Ez egy nagyon jó és a jelenlegi, 40 fokos kánikulában rendkívül fontos kérdés. Elsőre ellentmondásosnak tűnik, hogy pont a legmelegebb napokon, az esti órákban kérnek minket a szakemberek a klímák visszafogására, de a háttérben komoly energetikai és hálózati okok állnak. A jelenség oka az úgynevezett esti csúcsterhelés, ami a villamosenergia-rendszer legkritikusabb időszaka. Nézzük meg pontról The post Hogyan trükközhetsz, hogy hűvös is maradjon, és a hálózat se omoljon össze? appeared first on 19 vármegye.

  • Emelkedtek a hamvasztás költségei – ez a temetések árát is érinti
    on 2026.06.24. at 10:20

    Az elmúlt időszakban több krematórium is megemelte a hamvasztási szolgáltatások díját, ami közvetlen hatással van a hamvasztásos temetések teljes költségére. Mivel a hamvasztás a temetési szolgáltatás egyik alapvető eleme, a díjemelés a temetkezési vállalkozások árajánlataiban is megjelenik tájékoztatta portálunkat a Temetkezési Unió Kft. egyik tulajdonosa. A költségnövekedés mögött több tényező állhat. Az energiaárak változása, az The post Emelkedtek a hamvasztás költségei – ez a temetések árát is érinti appeared first on 19 vármegye.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Gasztronómia

  • Tudjuk milyen tápláló a csicseriborsó?

    MegosztomMai ebédem saját kombináció….csicseriborsó spenótszószban lecsós csirkemellel… Rostban gazdag – az egészséges emésztés támogatója. A csicseriborsó oldható és oldhatatlan rostokat egyaránt tartalmaz. Ez segíti A rost a vércukorszint szabályozásában is The post Tudjuk milyen tápláló a csicseriborsó? appeared first on Mit főzzek ma?.

  • Mit főzzek ma? – A tökéletes szaftos tarja, avagy: Mitől lesz omlós a hús sütés közben?

    MegosztomIsmerős a helyzet? Megveszed a gyönyörű húst, órákig sütöd a sütőben, a végeredmény mégis rágós, száraz, és leginkább egy cipőtalpra emlékeztet. A hús sütése nem szerencsejáték, hanem színtiszta kémia és The post Mit főzzek ma? – A tökéletes szaftos tarja, avagy: Mitől lesz omlós a hús sütés közben? appeared first on Mit főzzek ma?.

  • Szaftos sertéspörkölt recept – Így lesz tökéletesen sűrű a szaftja

    MegosztomNincs ötleted, mit főzz ma ebédre? A klasszikus, szaftos sertéspörkölt a magyar konyha egyik legnagyobb királya, ám sokan elkövetik azt a hibát, hogy a szaftja híg marad, a hús pedig The post Szaftos sertéspörkölt recept – Így lesz tökéletesen sűrű a szaftja appeared first on Mit főzzek ma?.