Nem tanulnak semmiből. Saját burokban élnek tovább. Olyan szavakat használnak, amelyek tartalmilag arra a 16 évre utalnak, amiben kormányoztak. Uralkodás, megszorítás. Ezek a figurák a megélhetési politikus kifejezés megtestesítői.
Lehetne egyházi-kulturális intézményrendszerben dolgozó szakember is. Például levéltárban, egyházi gyűjteménynél, örökségvédelmi vagy kulturális háttérintézményben. Erre is rámutat a pályára: ő maga egy interjúban arról beszél, hogy a teológia után az egyháztörténelem és a levéltári világ vezette tovább a magyar államot, a magyar jog és az intézmények működése felé.
De nem. politikus lett
Latorcai Csaba pályája alapján akár hiteles, komoly ember benyomását is kelthetné. Teológus, hittanár, levéltáros, jogász, vallástudományi háttérrel rendelkező közszereplő. Vagyis nem az a típus, akitől az ember elsőre harsány politikai leegyszerűsítéseket, de inkább hazugságokat várna.
Éppen ezért különösen visszás, amikor olyan állításokat tesz közzé, amelyek inkább pártpolitikai szlogennek tűnnek, mint tisztességes közéleti megszólalásnak. Azt írni, hogy az új kormány „uralkodása” alatt csak a „megszorítások” jöttek, nem elemzés, hanem politikai hangulatkeltés. Ráadásul ebben a formában nem is igaz, mert a valóság ennél jóval összetettebb.
Egy hitéletet élő embernél az ember joggal várná el, hogy különösen ügyeljen a szavak tisztaságára. A keresztény közéleti szerepvállalás nem arról szólna, hogy a másik oldalt minél durvább jelzőkkel kell leírni, hanem arról, hogy a bírálat is maradjon igazságos, arányos és becsületes.
Lehet vitatni egy kormány döntéseit. Lehet kritizálni gazdasági intézkedéseket. Lehet azt mondani, hogy bizonyos lépések hátrányosan érintettek társadalmi csoportokat. De azt állítani, hogy „csak megszorítások” jöttek, már nem vita, hanem csúsztatás.
És itt válik igazán kényessé Latorcai szerepe. Mert egy világnézetileg elkötelezett, keresztény értékekre hivatkozó politikusnak nem kisebb, hanem nagyobb felelőssége van. Ha ő is ugyanazt a leegyszerűsítő, hergelő nyelvet használja, mint bármelyik pártpropagandista, akkor éppen azt a hitelességet veszíti el, amelyre a háttere alapján építhetne.
A hitelesség ugyanis nem a végzettségekből, nem a címekből és nem a vallási hivatkozásokból fakad. Hanem abból, hogy valaki akkor is igazat mond, amikor politikailag kényelmesebb lenne túlozni.
