Csendben lezárult az ENSZ egyik leghosszabb ideje működő békefenntartó művelete. A Nyugat-Szaharában 1991 óta jelen lévő MINURSO mandátuma november 1-jén lejárt, miután az ENSZ Biztonsági Tanácsában az Egyesült Államok és Oroszország egymással versengő határozati javaslatai egyaránt elbuktak. A következmény messze túlmutat egy adminisztratív döntésen: Afrika legrégebb óta húzódó területi konfliktusa most először marad nemzetközi békefenntartó jelenlét nélkül.A MINURSO a modern ENSZ-történet egyik legkitartóbb, ugyanakkor legvitatottabb békefenntartó művelete volt: a 35 év alatt hozzávetőleg kétmilliárd dollárnyi nemzetközi forrást emésztett fel, miközben eredeti célját, a nyugat-szaharai népszavazás megszervezését soha nem sikerült megvalósítania.
A fejlemény különösen érdekes magyar szemmel. Magyarország ugyanis nemcsak külpolitikai támogatója lett az utóbbi években az egyik érintett fél, a Marokkói Királyság álláspontjának, hanem évtizedeken keresztül tényleges résztvevője is volt az ENSZ nyugat-szaharai missziójának, sőt egy időben magyar tábornok vezette a teljes katonai komponenst.
A világ egyik utolsó gyarmati öröksége
Nyugat-Szahara Afrika északnyugati partvidékén, az Atlanti-óceán mentén fekszik. A közel három Magyarországnyi terület a világ egyik leggyérebben lakott vidéke: a sivatagi régióban hozzávetőleg 600-700 ezer ember él, miközben további százezres nagyságrendű szaharavi lakosság továbbra is algériai menekülttáborokban várja a konfliktus rendezését.
A terület 1975-ig spanyol gyarmat volt, majd Madrid kivonulását követően Marokkó és Mauritánia is igényt formált rá. Ezzel párhuzamosan a Polisario Front függetlenségi mozgalom egy önálló állam létrehozásáért kezdett harcolni, majd 1976. február 27-én kikiáltotta a Szaharai Arab Demokratikus Köztársaságot (SADR), amelyet a nyugat-szaharai nép legitim államának tekint. A kormányzat száműzetésben működik, központja az algériai Tindouf melletti menekülttáborokban található. Talán a világ egyetlen külügyminisztériumaként a SADR-diplomácia irányítása ma is egy sivatagi sátorból történik.
Mauritánia 1979-ben kivonult a konfliktusból és lemondott területi igényeiről, a kiürített területeket azonban gyorsan Marokkó foglalta el, így a konfliktus lényegében Marokkó és a Polisario között folytatódott, majd hamar regionális jelentőségű háborúvá alakult. A Polisario Algéria támogatását élvezte, míg Marokkó a nyugati országok és több arab állam jóindulatára támaszkodhatott. A több mint másfél évtizeden át tartó harcokban tízezrek veszítették életüket, miközben a lakosság jelentős része menekülttáborokba kényszerült.
Az ENSZ közvetítésével végül 1991-ben tűzszünet született. Ennek egyik kulcseleme volt a MINURSO, vagyis a Nyugat-Szaharai Népszavazást Előkészítő ENSZ Misszió létrehozása, amelynek elsődleges feladata egy önrendelkezési referendum megszervezése lett volna, a népszavazás azonban soha nem valósult meg.
Fontos, hogy az ENSZ máig nem ismeri el Nyugat-Szaharát Marokkó szuverén területeként, ugyanakkor a Szaharai Arab Demokratikus Köztársaságot sem tekinti ENSZ-tagállamnak. Ezért szerepelt a MINURSO nevében is a „referendum” szó: elvileg a lakosságnak kellett volna eldöntenie, hogy független államot akar-e, vagy Marokkó része kíván lenni. A SADR-t az évek során ugyanakkor több mint 80 ország ismerte el valamilyen formában, bár ezek közül több később befagyasztotta vagy visszavonta az elismerést. Jelenleg főként afrikai, latin-amerikai és néhány ázsiai ország tart fenn vele diplomáciai kapcsolatot.
A legfontosabb nemzetközi sikerük, hogy a Afrikai Unió teljes jogú tagállamként fogadja el a Szaharai Arab Demokratikus Köztársaságot. Emiatt Marokkó 1984-ben kilépett az akkori Afrikai Egységszervezetből, és csak 2017-ben tért vissza az Afrikai Unióba.
A Szaharai Arab Demokratikus Köztársaság ma talán a világ egyik legkülönösebb államalakulata: rendelkezik alkotmánnyal, elnökkel, kormánnyal, hadsereggel, diplomáciai képviseletekkel és afrikai uniós tagsággal, ugyanakkor az ENSZ nem tekinti teljes körűen elismert szuverén államnak, miközben a vitatott terület túlnyomó részét egy másik ország, Marokkó ellenőrzi. Ez a sajátos kettősség az egyik fő oka annak, hogy a nyugat-szaharai kérdést sok szakértő Afrika utolsó klasszikus dekolonizációs konfliktusának nevezi.
Marokkó diplomáciai offenzívája
Az elmúlt évek egyértelműen Marokkónak kedveztek. Az Egyesült Államok, Franciaország, az Egyesült Királyság és egyre több afrikai ország nyíltan vagy hallgatólagosan támogatja Rabat autonómiatervét.
A marokkói álláspont szerint a terület a királyság része, ugyanakkor széles körű autonómiát kaphatna. A királyság ma már nem a függetlenség és az integráció közötti választásban látja a megoldást, hanem saját szuverenitásának nemzetközi elfogadtatásában.
Ezzel szemben Algéria és a Polisario Front továbbra is az őslakos, ún. szaharavi nép önrendelkezési jogára hivatkozik, és egy esetleges független állam létrehozását támogatja. A vita ezért nem csupán területi kérdés, hanem az észak-afrikai hatalmi egyensúly egyik központi eleme is.
Magyarország helyzete: a semleges békefenntartótól a marokkói autonómiaterv támogatójáig
Magyarország szerepe különösen érdekes ebből a szempontból. Miközben magyar katonák és rendőrök évtizedeken át az ENSZ semleges békefenntartó missziójának keretében szolgáltak a térségben, Budapest az elmúlt években egyre határozottabban a marokkói rendezési javaslat mellé állt.
2024-ben Szijjártó Péter marokkói látogatásán kijelentette, hogy Magyarország a marokkói autonómiatervet „a leginkább hiteles alapnak” tekinti a konfliktus rendezésére. Ezt az álláspontot 2025-ben ismét megerősítette Budapesten a marokkói külügyminiszterrel folytatott tárgyalásán. Magyarország azt is jelezte, hogy a marokkói állásponttal összhangban kívánja fejleszteni kapcsolatait a térségben.
Magyarok a sivatagban
Kevesen tudják, hogy Magyarország a békefenntartó misszió egyik legrégebbi résztvevője volt. A magyar hozzájárulás kezdetben egy 13 fős rendőri kontingens formájában jelent meg, majd 2000-től katonai megfigyelők is szolgálatot teljesítettek a misszióban. Magyarország egy időben egy 200 fős logisztikai zászlóalj, később pedig egy tűzszerész alegység kiküldését is mérlegelte, ezek azonban végül nem valósultak meg.
Mégis volt időszak, amikor a magyar jelenlét a misszió legfelső vezetésében is megjelent: 2002 és 2005 között Száraz György vezérőrnagy töltötte be a MINURSO katonai parancsnoki posztját. Az ENSZ hivatalos nyilvántartása ma is kiemeli, hogy Magyarország adta a misszió egyik Force Commanderét.
A magyar szerepvállalás ugyanakkor nem korlátozódott a békefenntartásra. A nyugat-szaharai konfliktus kutatásában az elmúlt másfél évtizedben meglepően erős magyar szakmai műhely alakult ki. Ennek legismertebb alakja magyar Afrika-kutató és egykori békefenntartó Besenyő János, aki számos tanulmányban és könyvben dolgozta fel a konfliktus történetét, a MINURSO működését és az ENSZ erőfeszítéseinek kudarcait. Munkáit nemzetközi szinten is idézik, miközben a magyar kutatók több olyan területtel foglalkoztak, amelyeket Nyugat-Európában vagy az Egyesült Államokban is csak szűk szakértői körök vizsgálnak.
Ennek eredményeként Magyarország sajátos helyzetbe került: kevés európai ország mondhatja el magáról, hogy egyszerre rendelkezik békefenntartói tapasztalattal, magas szintű missziós vezetéssel és önálló tudományos hagyománnyal ugyanabban az afrikai konfliktusban.
Mi következik most?
A MINURSO megszűnése nem jelenti a konfliktus végét. Épp ellenkezőleg: a helyzet bizonytalanabbá válhat. A Polisario Front már 2020-ban kilépett a tűzszünetből, és az ENSZ azóta is alacsony intenzitású összecsapásokra figyelmeztetett.
Algéria és Marokkó között jelenleg nincs teljes körű diplomáciai kapcsolat. A két ország közötti szárazföldi határ már harminc éve zárva van. 2021. augusztus 24-én Algéria hivatalosan megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Marokkóval, „ellenséges cselekményekre” hivatkozva. A döntést többek között a Nyugat-Szahara körüli vita, valamint egyéb politikai és biztonsági konfliktusok indokolták. Ugyanakkor a helyzet nem teljes elszigeteltség, ugyanis a két ország konzuli szolgálatai egy ideig tovább működtek, annak ellenére, hogy a nagykövetségi szintű diplomáciai kapcsolat megszűnt.
A kapcsolatok javulására az elmúlt években nem látszik esély, de az ENSZ békefenntartóinak távozásával egy korszak végleg lezárult. Magyarország szempontjából pedig nem csupán egy távoli afrikai misszió története ér véget, hanem egy olyan fejezet is, amelyben magyar rendőrök, katonák, kutatók és egy magyar vezérőrnagy három és fél évtizeden át közvetlen részei voltak Afrika egyik legösszetettebb és legtovább húzódó konfliktusának.
