Alekszej Navalnij a szabadságért, az igazságért, a tisztességért állt ki – éppen azokért az értékekért, amelyek számunkra, terézvárosiak és budapestiek számára is a legfontosabbak. Hite és bátorsága példa mindnyájunknak, akik hisznek abban, hogy a hatalommal szemben is ki kell mondani az igazat. A legfélelmetesebb körülmények között is.
A rombolás nem maradhat válasz nélkül, ezért Terézváros Önkormányzata kezdeményezni fogja, hogy a fővárossal közösen állandó emlékhelyet hozzunk létre ugyanitt. Bizonyítani fogjuk, nem lehet eltüntetni azt, ami Navalnij öröksége.
Terézvárosban emlékezni fogunk rá. És emlékeztetni is fogunk: a szabadság szeretete erősebb, mint a félelem.
Frissítés
Közben láttam, hogy Oláh János MKKP képviselő úr állította helyre ideiglenesen az emlékhelyet. Köszönjük!
- Esélyes. Nem kell 20 perceket várni a Szegedi útnálKözúti, villamos-, kerékpáros és gyalogos kapcsolatot teremtene Angyalföld és Zugló között a tervezett Szegedi úti felüljáró. A szeptemberi lakossági fórumon bemutatott ütemezés szerint az építkezés 2028 második felében kezdődhetne, a beruházás pedig 2031 második felére készülhetne el. A XV. kerületi Zöld Panelprogram részletei és a fórum tudnivalói a Budapest oldalán »
- Kiürítés és lezárás a XVIII. kerületben A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesíti a lakosságot, hogy Budapest XVIII. kerületében, az Üllői út 404. szám alatti építkezésen II. világháborús robbanótestet találtak, ezért a tűzszerészeti munkálatok idejére lakosságvédelmi intézkedés és forgalmirend-változás lép életbe. A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesíti többek között az ott lakókat, dolgozókat, járművezetőket, hogy lakosságvédelmi intézkedés keretében az alábbi utcákat, illetve az érintett területen található ingatlanokat
- Szagpanaszok Pesterzsébeten: válaszolt a csatornázási művekA Dél-pesti Szennyvíztisztító Telep környékén tapasztalt kellemetlen szagok miatt fordult a Fővárosi Csatornázási Művekhez Pesterzsébet önkormányzata. A társaság válaszát október 8-án tették közzé. Mi fokozhatja a szaghatást? A szolgáltató szerint a melegedés, az aszályos időszakok és a csökkenő vízfogyasztás egyaránt kedvezőtlenül hatnak a rendszer működésére. A töményebb szennyvíz és a gyorsabb bomlás erősítheti a kellemetlen
- Ingyenes éves országbérletet kapnak a terézvárosi diákok – már átvehetők az utalványokOktóber 12-én megkezdődött az ingyenes éves országbérletre jogosító utalványok kiosztása Terézvárosban. A VI. kerületi önkormányzat idén is támogatja a helyben élő, 14 és 26 év közötti, nappali tagozatos diákok közösségi közlekedését. A fiatalok emellett akár 90 ezer forintos kerékpárvásárlási támogatást és jogosítványszerzési támogatást is igénybe vehetnek. Már átvehetők az éves országbérletre jogosító utalványok A terézvárosi
- Péntekre hívta össze a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülését Karácsony GergelyPéntek reggelre rendkívüli ülést hívott össze Karácsony Gergely főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés számára. Az ülést a Fidesz–KDNP fővárosi frakciója kezdeményezte, miután a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa (FKT) október 1-jén több jelentős megállapodást kötött a kormány és Budapest együttműködéséről. A budapest.hu oldalon hétfőn közzétett tájékoztatás alapján a rendkívüli közgyűlés napirendjén egyelőre egyetlen előterjesztés szerepel, amely a főpolgármester





















