Feszült a helyzet a frankofón világban, a történések pedig alig érik el a magyar külpolitikai újságírás ingerküszöbét. Gyakorlatilag nincs arról magyar nyelvű híradás, hogy tegnap megnyílt a 20. Frankofónia-csúcstalálkozó Kambodzsa fővárosában, Phnom Penhben, amelyen a tagok államfői, kormányfői és magas szintű delegációi vesznek részt és a szervezet ma választja meg következő főtitkárát négyéves időszakra.
A Frankofónia Nemzetközi Szervezete (OIF) 88 tag- és megfigyelő államot/kormányt fog össze, amelyek együttes lakossága mintegy 1,5 milliárd fő. A világon francia nyelvet ténylegesen használók száma megközelíti a 400 millió főt, és a frankofón közösség több mint fele Afrikában él. Nem túlzás azt állítani, hogy a francia nyelviségen alapuló globális politika jövője ma már elsősorban afrikai történet.
A kambodzsai találkozó fejleményei ugyanakkor messze túlmutatnak egy nemzetközi szervezet belső vitáin. A tét valójában az, hogy merre halad a francia nyelvű világ politikai közössége, és képes-e megőrizni egységét egy egyre polarizáltabb nemzetközi környezetben. Az eseményt azonban már a nyitónapon beárnyékolta a Kongói Demokratikus Köztársaság és Ruanda közötti konfliktus, amely immár a frankofón diplomácia legfelsőbb szintjére is begyűrűzött.
A szervezetet nyolc éve vezető ruandai Louise Mushikiwabo harmadik mandátumára pályázik, ezt azonban Kinshasa élesen ellenzi. A kongói vezetés odáig ment, hogy kilátásba helyezte az ország kilépését az OIF-ből egy esetleges újraválasztás esetén. Ez nem puszta diplomáciai gesztus lenne: a Kongói Demokratikus Köztársaság Franciaország után a világ második legnagyobb frankofón országa, több mint 57 millió francia nyelvű lakossal. Ezzel szemben Ruandában csupán 793 ezer francia nyelven kommunikálni képes ember él, ami a lakosság körülbelül 6%-át jelenti. Ez első pillantásra meglepően alacsony szám, tekintve hogy Ruandában a kinyarwanda, az angol és a szuahéli mellett a francia csak a negyedik hivatalos nyelv.

A kongói fél szimbolikus ellenjelöltként Juliana Lumumbát, a független Kongó legendás vezetőjének, Patrice Lumumbának a lányát állította csatasorba. A hétvégén azonban már olyan nyilatkozatok is elhangzottak, hogy a kongói jelölés visszavonható lenne, amennyiben Ruanda is visszalépne.
A háttérben természetesen nem a frankofónia jövőjéről, hanem a kelet-kongói konfliktusról van szó. Kinshasa továbbra is azzal vádolja Ruandát, hogy támogatja az M23 lázadó szervezetet, amit Kigali következetesen tagad. A két ország közötti bizalmatlanság mára a frankofón intézményrendszert is túszul ejtette.
A helyzetet tovább bonyolítja Franciaország szerepe. Kigali a hét elején nyíltan bírálta Párizst a főtitkárválasztásba való beavatkozás miatt. Az ügy csúcspontjaként tegnap rendkívül feszült megbeszélésre került sor Emmanuel Macron és Paul Kagame között a konferenciaközpont egyik zárt tárgyalójában. Kiszivárgott információk szerint a ruandai elnök azzal vádolta francia kollégáját, hogy ő az egyetlen valóban megosztó szereplő a csúcstalálkozón, aki saját politikai érdekeit próbálja a szervezet egészére ráerőltetni. Kagame emellett állítólag Macron hangnemét és politikai stílusát is élesen bírálta.
Franciaország 2018-ban még támogatta Mushikiwabo megválasztását, az idei folyamatban azonban hivatalosan semleges álláspontra helyezkedett. A francia elnöki hivatal szerint Párizs végül azt javasolta, hogy mind a kongói, mind a ruandai jelölt lépjen vissza a szervezet egységének megőrzése érdekében.
Mindez ráadásul egy kedvezőtlenebb geopolitikai trend közepette történik. Mali, Niger és Burkina Faso tavaly kilépett a Frankofóniából, miután a puccsok nyomán hatalomra került katonai vezetés nyíltan szakított a hagyományos francia orientációval és Moszkva felé fordult. A folyamat jól mutatja, hogy a francia nyelv önmagában már nem garantál politikai összetartozást.
És mindez miért érdekes Magyarország számára?
Mert Magyarország immár húsz éve megfigyelő tagja a szervezetnek. Bár nem vesz részt a főtitkár megválasztásában, jelen van a tanácskozásokon és része annak a politikai, oktatási és kulturális együttműködési hálózatnak, amely a frankofón világot összeköti.
Sokan nem tudják, hogy a tagság feltétele nem a francia nyelv hivatalos használata. Magyarország a nyelvi és kulturális sokszínűség támogatása, valamint a frankofón országokkal fenntartott politikai, gazdasági és oktatási kapcsolatok erősítése érdekében csatlakozott a szervezethez. Az OIF adatai szerint mintegy 113 ezer frankofón él Magyarországon.
A tagság különösen az afrikai kapcsolatrendszer építésében lehet értékes. A magyar Afrika-politika gyakran intézményépítési és képviseleti kérdésekre koncentrál, miközben a Frankofónia már ma is kész diplomáciai és kapcsolatépítési platformot kínál közel kilencven állam felé. Könnyen lehet, hogy bizonyos esetekben egy aktívabb frankofón jelenlét többet érne, mint egy-egy drágán fenntartott, korlátozott mozgástérrel rendelkező kétoldalú külképviselet. Azt már nyugodtan kijelenthetjük, hogy a szubszaharai térségben a NER időszakban nyitott egyetlen ilyen magyar misszió, a csádi nagykövetség létrehozása valószínűleg a létező legrosszabb választás volt.
A Phnom Penhben zajló vita tehát első pillantásra egy távoli személyi konfliktusnak tűnhet. Valójában azonban arról szól, hogy a 21. század egyik legdinamikusabban növekvő nyelvi-kulturális közössége képes lesz-e politikai közösségként is egyben maradni. Ez pedig Európától Afrikán át Ázsiáig jóval több ország érdeke, mint amennyi figyelmet a történet jelenleg kap.















