Elérte a legmagasabb pontját a székesfehérvári Alba Aréna, ennek apropóján tartottak bokrétaünnepséget csütörtökön a közel 46 milliárd forintos kormánytámogatásból megvalósuló multifunkcionális rendezvény- és sportcsarnok épületénél.

    Cser-Palkovics András polgármester köszöntőjében kiemelte: a székesfehérváriak évtizedek óta várnak a létesítmény megvalósítására, ezért kiemelt figyelem irányul az építkezésre. Mint mondta, az új aréna a közösségi, illetve a sport- és a kulturális élet szempontjából meghatározza majd a következő évtizedeket.
    Reményét fejezte ki, hogy nem csak a fehérvári jégkorongosoknak, hanem a magyar jégkorong-válogatottnak is központja lesz az Alba Aréna, amelyben e sportág mellett más teremsportágak, valamint kulturális rendezvények, koncertek is otthont kapnak majd.
    Bajnok Sándor, a kivitelező Market Építő Zrt. műszaki igazgatója felidézte, hogy 2021 november elején a munkaterület átvételével kezdték meg a munkálatokat. Mostanra a földmunka, az alapozás, a monolit vasbeton szerkezet építés, a tetőszerkezet beemelése után, éppen a tetőzet lemezfedése folyik.
    A közel 22 ezer négyzetméter nettó alapterületű létesítmény a lelátókon mintegy hatezer fő, valamint a küzdőtéren további 2250 fő elhelyezésére alkalmas. A létesítmény négy szintjén a csarnoktér mellett helyet kapnak többek közt irodák, kiszolgálóhelyiségek, étterem és rendezvényterem is.
    A tervek szerint év végére készül el az Alba Aréna.

Címlap: MTI/Vasvári Tamás


Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .