Főoldal / Hírterjesztő / Jó ütemben halad a Szent Margit Rendelőintézet részleges felújítása

Jó ütemben halad a Szent Margit Rendelőintézet részleges felújítása

Jó ütemben halad a Vörösvári úti Szent Margit Rendelőintézet felújításának, energetikai korszerűsítésének első üteme. Dr. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere is megtekintette a beruházás jelenlegi állását.

Az Egészséges Budapest Program keretén belül, több mint egymilliárd forintból újul meg az épület. A tervek szerint 2023 végéig tart a felújítás kivitelezése, amely során olyan fejlesztések valósulnak meg, amelyek optimalizálják az intézmény működésének gazdaságosságát, energiafelhasználását, valamint karbantartás jellegű munkálatokat kiviteleznek.

Legklímabarátabb kerületként törekedünk intézményeink energetikai korszerűsítésére, ezért nyílászárócserére, automata szellőzők beépítésére, a várótermek klimatizálására, egyes részeken hővisszaverő fóliázásra és napelemek elhelyezésére is sor kerül a fejlesztés részeként.

A rendelőkben és várókban az informatikai és a beteghívó rendszert érintő munkák zajlanak, illetve egyes helyiségeket kifestenek a régi, korszerűtlen lifteket kicserélik és a nyílászárók cseréjéhez kapcsolódó faljavítások is a beruházás részét képezik.

Az intézmény a fejlesztés alatt is működik, azonban változásokra lehet számítani az egyes rendeléseken. A szakrendelések tekintetében a Szent Margit Rendelőintézet honlapja nyújt bővebb tájékoztatást. A felújítással járó kellemetlenségekért szíves elnézésüket kérjük! A fejlesztéssel célunk, hogy növeljük a rendelőintézet pácienseinek és dolgozóinak komfortérzetét, ezzel is hozzájárulva a rendelések gördülékenységéhez, minőségi működéséhez.

A Szent Margit Rendelőintézet Vörösvári úti telephelyén várhatóan február 13-ig szünetel a rendelés a III. emelet felnőtt fogászati rendelőiben, a 311., 312., 313., 314. rendelőkben.

Ezeken a rendeléseken a felújítás időszaka alatt az alábbi intézmény látja el a felnőtt fogászat ambuláns vizsgálatait és beavatkozásait:

Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézet

Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar

https://semmelweis.hu/fszoi/

Helyszín: 1088 Budapest, Szentkirályi utca 40.

betegfelvétel: földszint 8-9.
alapellátás: földszint 10.

Hétköznap
8.00-13.00 óráig
14.00-19.00 óráig

Gasztronómia

  • Brassói aprópecsenye sertéscombból, rizzsel és karfiollal

    Megosztom4 főre 70–80 perc Közepes nehézség A brassói aprópecsenye a magyar házias konyha egyik kedvelt fogása. Ez a változat sertéscombból készül, borssal, pirospaprikával, sóval, kakukkfűvel, vöröshagymával és fokhagymával fűszerezve. A szaftos hús és a pirított burgonya mellé párolt rizs és karfiol kerül, így igazán tartalmas ebédet kapunk. Hozzávalók – 4 személyre A brassóihoz: A körethez: A(z) Brassói aprópecsenye sertéscombból, rizzsel és karfiollal bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.

  • Tejszínes-mustáros csirkemell fokhagymával

    MegosztomEgy kis trükk: a végén tegyél bele egy kiskanál magos mustárt is. Sokkal karakteresebb lesz a szósz. Ha savanykásabban szereted, néhány csepp citromlé is jót tesz neki. Megosztom A(z) Tejszínes-mustáros csirkemell fokhagymával bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.

  • Túrós csusza – ahogy én készítem

    MegosztomNincs túlbonyolítva, mert a túrós csuszának nincs is szüksége rá. Egyszerű étel. De ha jó az alapanyag és nem sajnáljuk róla a túrót meg a szalonnát, akkor nem is kell ennél több. Arold Péter Megosztom A(z) Túrós csusza – ahogy én készítem bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.