Főoldal / Hírterjesztő / Még sem az lesz, mint amit ígértek

Még sem az lesz, mint amit ígértek

Csaknem 8000 négyzetméter nagyságú új szakrendelő, 5600 négyzetméteres piac, valamint 5300 négyzetméternyi városháza, ezen kívül mélygarázs, közösségi tér és nem mellesleg rengeteg zöldfelület – a tervek szerint ilyen lesz Zugló új városközpontja a Bosnyák téren – írta a ZUGLÓI LAPOK – 2021. 11. 11.-én.

Az új városközponton kívül, a Bosnyák tér mögött a Bayer Construct magánberuházásában épülne meg egy új városnegyed, amelyet úgy terveztek, hogy egységet képezzen a megújuló főtérrel. Parkokat, bevásárlóutcákat, sétányokat, irodaépületeket, lakóházakat álmodtak meg ide a szakemberek. A terveket a világhírű építésziroda, a Zaha Hadid Architects készítette, és Gianluca Racana igazgató személyesen mutatta be a rendkívüli képviselő-testületi ülésen. A Csömöri út mentén irodaépületek, a Bosnyák utca felőli részen pedig lakóházak épülnének, de lesznek játszóterek, parkok, sétányok, közösségi- és rendezvényterek is. A kerület harmadik legnagyobb zöldfelületét hozzák létre ezen a területen.

Az új információk szerint még sem azt építik, amiről szó volt

Ide költöztetnék a NAV-ot és Központi Ellátási Főigazgatóságot is, kvázi kormányzati negyed lesz városközpont helyett

A Zugló Városközpont beruházást a kormány kiemelt közérdekűnek minősítette, a rendeletben megadott kedvezményekkel a Tiborcz Istvánnal baráti viszonyt ápoló Balázs Attila cégének, a Zugló-Városközpont Ingatlanfejlesztő Kft.-nek gyakorlatilag szabad kezet adtak a 7 hektáros terület faltól falig való beépítéséhez. A projekt beruházója valójában a magyar állam.

Hadházy Ákos 2023 júniusában vett észre a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő szerződései között egy 244 milliárdos tételt, ami arról szólt, hogy a magyar állam megveszi a Bayertől a zuglói városközpont telkét és irodáit. A titkosított szerződés részletei még mindig nem ismertek, bár Hadházy a Transparency International segítségével pert indított azért, hogy hozzák nyilvánosságra – írja a 444.


Gasztronómia

  • Márton-napi libacomb ropogós bőrrel és párolt lilakáposztával

    Márton-napi recept: omlós libacomb lassú sütéssel, ropogós bőrrel és házi párolt lilakáposztával. A(z) Márton-napi libacomb ropogós bőrrel és párolt lilakáposztával bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.

  • Egészséges Táplálkozás – anyagcsere és aminósavak

    MegosztomA kiegyensúlyozott étrend kialakítása több egy rövid fogyókúránál. Az étkezési szokások, a mozgás és a pihenés együtt alakítják életmódunkat. A cél olyan változtatások bevezetése, amelyeket hosszabb távon is meg tudunk tartani. Sokan akkor kezdenek foglalkozni az étkezésükkel, amikor a mérleg többet mutat a megszokottnál, vagy emésztési panaszaik jelentkeznek. Ilyenkor könnyű gyors eredményt ígérő diétákhoz fordulni. A(z) Egészséges Táplálkozás – anyagcsere és aminósavak bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.

  • Brassói aprópecsenye sertéscombból, rizzsel és karfiollal

    Megosztom4 főre 70–80 perc Közepes nehézség A brassói aprópecsenye a magyar házias konyha egyik kedvelt fogása. Ez a változat sertéscombból készül, borssal, pirospaprikával, sóval, kakukkfűvel, vöröshagymával és fokhagymával fűszerezve. A szaftos hús és a pirított burgonya mellé párolt rizs és karfiol kerül, így igazán tartalmas ebédet kapunk. Hozzávalók – 4 személyre A brassóihoz: A körethez: A(z) Brassói aprópecsenye sertéscombból, rizzsel és karfiollal bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.