Főoldal / Közélet / Nagy Ervin kiáll Lakatos Márk mellett

Nagy Ervin kiáll Lakatos Márk mellett

Amíg nincs mindent bizonyító bírósági ítélet, addig a színész nem tekinti bizonyítottnak a gyanút és barátját az eltelt 30 év ismeretségére alapozva ártatlannak tartja. Mi most megpróbáljuk – nem felderíteni, arra ott vannak a nyomozók – összegezni az eddigieket. Igyekszünk folyamatosan frissíteni az infókat.

Nagy Ervin közösségi oldalán formált véleményt Lakatos Márk ellen felhozott vádakról.

30 éves ismeretségünk Lakatos Márkkal arra kötelez, hogy megnyilvánuljak a vele kapcsolatos ügyben. Amennyiben bűncselekményt követett el és vállalhatatlan a tette, úgy egyértelműen le kell majd vonnom a konzekvenciákat. Egy kegyelmi ügytől visszhangos országban az igazság teljes körű feltárása ebben a pillanatban létfontosságú és szimbolikus, akkor is, ha az kegyetlen, fájó, de akkor is, ha általa csak egy ócska karaktergyilkosságra derül fény. Kívánom, hogy a politikai ráhatástól független nyomozóhatóság a legkörültekintőbben járjon el. Kívánom, hogy minden, az ügyben érintett fél bizonyíthassa igazát. Kívánom, hogy az ítélet a társadalom javát szolgálja és iránytű legyen hasonló ügyekben. Kívánom, mint a mesékben, hogy a rossz nyerje el méltó büntetését, de adott esetben az is, aki alaptalanul vádol. Amíg ez a komplex, minden körülményre kiterjedő nyomozás le nem zárul és fény nem derül az igazságra, addig én ugyanúgy tekintek arra az emberre, akit 30 éve ismerek, mint ahogyan eddig. Az igazság mindennél fontosabb, ezt gondoltam egész életemben, ezután sem lesz másképp!


Hirdetés


Mindeközben Lakatos Márk közösségi oldalán minden vádat elutasít és nyugodt lelkiismerettel várja a nyomozást.

Az ügy előzménye igen homályos. Valamikor valaki valakit valakivel összehozott és az a valaki kapott egy sportcipőt valakitől. Az ügyben egy személyt nevesítenek, az pedig az ismert celeb.

Ember legyen a talpán, aki erről bármit is megtud.

De mit mondanak mások?

@mrtippstan

Lakatos Márk elmenekült az országból dél amerikába. A rendőrség nem lépett időben ez ügyben. Bízzunk benne hogy haza tudják hozni és felelősségre tudják vonni…

♬ eredeti hang – BreakingNews


Forrás: mr3.hu

Gasztronómia

  • Egészséges Táplálkozás – anyagcsere és aminósavak

    MegosztomA kiegyensúlyozott étrend kialakítása több egy rövid fogyókúránál. Az étkezési szokások, a mozgás és a pihenés együtt alakítják életmódunkat. A cél olyan változtatások bevezetése, amelyeket hosszabb távon is meg tudunk tartani. Sokan akkor kezdenek foglalkozni az étkezésükkel, amikor a mérleg többet mutat a megszokottnál, vagy emésztési panaszaik jelentkeznek. Ilyenkor könnyű gyors eredményt ígérő diétákhoz fordulni. A(z) Egészséges Táplálkozás – anyagcsere és aminósavak bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.

  • Brassói aprópecsenye sertéscombból, rizzsel és karfiollal

    Megosztom4 főre 70–80 perc Közepes nehézség A brassói aprópecsenye a magyar házias konyha egyik kedvelt fogása. Ez a változat sertéscombból készül, borssal, pirospaprikával, sóval, kakukkfűvel, vöröshagymával és fokhagymával fűszerezve. A szaftos hús és a pirított burgonya mellé párolt rizs és karfiol kerül, így igazán tartalmas ebédet kapunk. Hozzávalók – 4 személyre A brassóihoz: A körethez: A(z) Brassói aprópecsenye sertéscombból, rizzsel és karfiollal bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.

  • Tejszínes-mustáros csirkemell fokhagymával

    MegosztomEgy kis trükk: a végén tegyél bele egy kiskanál magos mustárt is. Sokkal karakteresebb lesz a szósz. Ha savanykásabban szereted, néhány csepp citromlé is jót tesz neki. Megosztom A(z) Tejszínes-mustáros csirkemell fokhagymával bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.