Pénzbüntetésre ítélik azokat a politikusokat, akik hazudnak, vagy valótlant állítanak

Magas pénzbüntetést fog fizetni a jövőben az a cseh politikus, aki választási kampányában sértegeti ellenfeleit, más pártokat vagy politikusokat, illetve nyilvánvaló valótlanságokat állít róluk – írja a Právo című független cseh napilap pénteki kiadásában.

A büntetési tételeket a választási kampányról szóló új törvényjavaslat tartalmazza, amelyet a belügyminisztérium terjesztett a képviselőház elé. A parlamenti alsóház a törvényjavaslatot első olvasatban már elfogadta, s amennyiben a képviselők a harmadik olvasatban véglegesen rábólintanak, akkor 2026 januárjától életbe is lép. A javaslat tehát az idén ősszel esedékes képviselőházi választásokat még nem érinti – jegyezte meg a lap.

„Az érintett paragrafus a választási kampány alapszabályára, alapelvére épül, miszerint a kampánynak tisztességes és becsületes módon kell lezajlania. Kiemelten fontos, hogy a jelöltekről és az induló pártokról nem szabad valótlan tényeket közölni” – mondta Ondrej Krátoska, a belügyminisztérium szóvivője a Právónak, olvasható az MTI közleményében.

„Eddig ennek az elvnek a megsértése nem vont maga után semmiféle szankciót”

– jegyezte meg a szóvivő.

A törvény betartását a politikai pártok gazdálkodását felügyelő hivatal fogja ellenőrizni beadványok alapján. Az egyes cselekedetek elévülési határideje három év. A törvényjavaslat szerint a büntetések felső határa kétmillió korona, azaz mintegy 32 millió forint.

Frantisek Sivera, a hivatal elnöke szerint nem várható, hogy a beadványokról – hacsak a tényállás nem lesz teljesen egyértelmű – a hivatalnokok még a kampány során dönteni tudnának, a bizonyítékok beszerzése és kiértékelése miatt elhúzódó ügyekre kell számítani.

Radek Vondrácek, az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom alelnöke, a képviselőház alkotmányjogi bizottságának elnöke nyilvánosan bírálta a törvényjavaslatot.

„Gumiparagrafusokról van szó, s nem jó, hogy az egyes ügyekről lényegében hivatalnokok fognak dönteni egyéni megítélésük alapján”

– jegyezte meg a belügyminisztériumnak címezve szavait a politikus, aki az elmúlt választási időszakban az alsóház elnöki tisztségét is betöltötte. A belügyminisztérium a Právónak küldött reagálásában elismerte: nem minden valótlan állítás lesz szabálysértés, sok függ majd attól, milyen kontextusban és milyen körülmények között hangzott el egy vitatható nyilatkozat.

  Mit tudunk a kazahsztáni utasszállító gép katasztrófájáról

A hivatal közölte, hogy ha a törvényjavaslat életbe lép, legalább tíz új alkalmazottat, szakembert kell felvennie, akik foglalkozni fognak a beadványokkal – olvasható az MTI közleményében.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .