Feltörte a romániai büntetés-végrehajtó intézetek igazgatóságának (ANP) adatbázisát egy börtönbüntetését töltő hacker, majd jogosulatlan hozzáférését arra használta, hogy csökkentse a még letöltendő napokat, és illegális kedvezményeket osztogasson magának és rabtársainak – közölte szerdán az Antena 3 és a Digi 24 hírtelevízió.
A médiában most megszellőztetett esetet a börtönőrök szakszervezete szerint három hete, a zsilvásárhelyi (Targu Jiu) börtön egy gazdasági osztályán dolgozó rendőrnő leplezte le, akinek feltűnt, hogy a rabok bankszámláin lévő összegek nem csökkennek, pedig folyamatosan költekeznek.
Kihallgatásuk során kiderült, hogy ezt egy „jótevőjük” tette lehetővé, aki nemcsak vég nélküli hitelkerettel jutalmazta őket, hanem a munkával töltött napok számának meghamisítása révén a még letöltendő napjaik számát is csökkentette, sőt, soron kívüli intim látogatásokat is engedélyezett magának és társainak.
Az Antena 3 úgy tudja, hogy az informatikai bűncselekmények miatt elítélt hacker a dési börtönkórházban egy ott dolgozó rendőr jogosultságát ellopva fért hozzá az ANP hálózatához, majd Zsilvásárhelyre visszatérve a fogvatartottak rendelkezésére bocsátott – hátralévő büntetésük, munkanapjaik és elnyert jutalmaik ellenőrzését szolgáló, egy billentyűzetből és egy képernyőből álló – terminálon módosításokat végzett az adatbázisban.
Radu Marinescu igazságügyi miniszter a Digi 24 tévének nyilatkozva azt mondta: az ANP-nél belső ellenőrzés és ismeretlen tettes elleni bűnvádi eljárás indult, miután normális körülmények között a büntetésüket töltő elítélteknek nincs hozzáférésük az ANP informatikai rendszeréhez.
- A progresszív adó, avagy amikor a számológép is ideges leszA progresszív adózásról mindig nagyon határozott véleménye van mindenkinek. Leginkább azoknak, akik biztosan tudják, hogy ők majd rosszul járnak, és azoknak, akik ugyanilyen biztosan tudják, hogy majd más jár rosszul. A részletek iránti érdeklődés ilyenkor általában meglepően alacsony. A progresszív adó ugyanis papíron rendkívül egyszerű. Aki többet keres, többet fizet. Aki kevesebbet, kevesebbet. Ez eddig
- Miért lett újra kulcskérdés az ingatlanpiacon a kivárás?Az elmúlt időszakban egyre több lakásvásárló és eladó szembesül azzal, hogy az ingatlanpiac nehezebben értelmezhető, mint korábban. A korábbi évek gyors áremelkedése után sokan most kivárnak, miközben mások éppen ebben az időszakban próbálnak lehetőséget találni. A bizonytalanság mögött több, egymással összefüggő tényező áll. Megállt a lendület, de nem omlott össze a piac Az ingatlanárak emelkedése
- Miért drágulnak a lakásfelújítási munkák Magyarországon, és mire számíthatnak a tulajdonosok?Az elmúlt években egyre több lakástulajdonos szembesül azzal, hogy egy egyszerűbb felújítás is jóval többe kerül, mint korábban. Legyen szó villanyszerelésről, vízvezeték-cseréről vagy akár egy kisebb átalakításról, a költségek folyamatosan emelkednek. A jelenség mögött több, egymással összefüggő gazdasági és piaci ok áll. Munkaerőhiány és szakember-elvándorlás Az egyik legfontosabb tényező a szakemberhiány. Az építőiparban és a
- Dráma az űrben – orvosi evakuáció az ISS-rőlA Nemzetközi Űrállomáson (ISS) ennél a küldetésnél nem egy műszaki hiba vagy üzemzavar történt, hanem egy emberi egészségügyi probléma alakult ki – és emiatt hozták előre a személyzet hazatérését. Ez az ISS történetében különleges lépés, hiszen a 25+ éves üzemeltetés során még soha nem volt példa arra, hogy orvosi okból idő előtt kelljen hazaküldeni egy
- Akor most hogy is állunk ezzel az útsózással?Magyarországon van konkrét szabályozás arra nézve, hol tilos és hol megengedett az útszóró só használata, és nemcsak „jó tanács” vagy helyi szokás, hanem jogi következményei is lehetnek bizonyos helyeken. Hol megengedett az útszóró só használata? Általánosságban az útszóró só használata közutakon megengedett és bevett gyakorlat a téli síkosságmentesítés során, amíg azt a közút kezelője (pl.




















