„Meglepetésemre Semjén Zsolt hívott. Elmondta, hogy érzékenyen érintették a soraim, és belátta, hogy valóban nem foglalkozott megfelelően idáig ezzel a területtel. Elmondta azt is, hogy a közeljövőben szeretné ezt a hiányosságot pótolni és törekedni fog rá, hogy a lehetőségeihez képest a lehető legjobban megismerkedjen a hazai gyermekvédelem helyzetével és az ott élő gyerekek körülményeivel”.
írta Junghausz Rajmund újbudai képviselő közösségi oldalán, miután véleményezte Semjén ATV-s riportját.
A gyermekvédelem hiányosságairól szóló szerdai bejegyzésem óta igencsak turbulens lett körülöttem a világ. A posztot – csak a saját oldalamon – több mint 1 millióan olvasták, ami hatalmas megtiszteltetés.
kezdte az elhíresült possztjában. Írása eljuthatott Semjén Zsoltig, aki személyesn hívta fel a képviselőt, és a következőkben állapodtak meg:
Az újbudai képviselő örült a megkeresésnek, és elárulta, hogy a beszélgetés végén abban egyeztek meg, hogy Semjén Zsolt
„nyitott arra, hogy személyesen is megismerje ezt a világot és közösen látogatást tegyünk az Őrmezei Gyermekotthonban. Erre a közeljövőben sort is kerítünk. Ezzel persze még semmi nem oldódott meg, de valami elkezdődött”.
Címlap: Facebook
- Cannes-ban díjazott színésznő is érkezik a 16. Frankofón FilmnapokraIdén is számos kiegészítő program színesíti március 4-14. között a 16. Frankofón Filmnapok kínálatát. Találkozhat a közönség A legkisebb lány női főszereplőjével, a tavalyi Cannes-i Filmfesztiválon a legjobb női alakítás díját elnyert Nadia Mellitivel és a rendezvény védnökével, Enyedi Ildikóval. A debreceni Egy dán építész Párizsban vetítésre ellátogat Laurence Cossé, a film alapjául szolgáló könyv
- Orbán katonákat mozgósít KeletreOrbán Viktor miniszterelnök a Védelmi Tanács ülése után bejelentette, hogy az általa ukrán politikai nyomásgyakorlásként értelmezett olajszállítási leállás miatt megerősítik a kritikus energetikai infrastruktúra védelmét, katonákat és rendőri erőket vezényelve a kiemelt létesítményekhez, valamint drónrepülési tilalmat rendelve el Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében. A lépés egybeesik azzal, hogy Vlagyimir Putyin az FSZB ülésén a Török Áramlat és a
- Nem gondolkodik, csak működik – ezért nem lehet az AI az ember helyett döntéshozóAz utóbbi időben a mesterséges intelligencia hirtelen lett jelen a mindennapokban. Sokan lelkesednek érte, mások tartanak tőle, megint mások pedig hajlamosak többet belelátni, mint ami valójában. Ez az írás nem technológiai útmutató, és nem is jóslat a jövőről. Sokkal inkább kísérlet arra, hogy tisztázzuk: mit tud az AI, mit nem, és hol húzódik a határ
- Előkerült Pesty László – lezárt ügy, nyitva maradó kérdésekEltűnt. Keresték. Majd előkerült. A hivatalos történet ennyiben összefoglalható. A valóság azonban – ahogy az lenni szokott – jóval árnyaltabb. Néhány nappal ezelőtt még körözés volt érvényben Pesty László, dokumentumfilmes, közéleti szereplő ellen. A rendőrség eltűnt személyként kezelte az ügyet, a sajtó pedig – részben információhiányban – találgatni kezdett. Majd hirtelen jött a közlés: jelentkezett,
- Orosz módszerek a magyar választáson? – Dezinformációs kampányok árnyékában a 2026-os voksolásA magyar közéletben eddig is megszokott volt a kemény kampány, de ami 2026 elején kibontakozik, az már messze túlmutat a belpolitikai sárdobáláson. Egy friss elemzés szerint külföldről irányított, orosz érdekeket szolgáló dezinformációs műveletek jelentek meg a magyar parlamenti választás közvetlen közelében. A kutatók szerint a műveletek mögött a Storm-1516 nevű hálózat állhat – egy olyan






















