Home / Friss hírek / Újabb intézkedésekkel javul a közlekedésbiztonság a XI. kerületben

Újabb intézkedésekkel javul a közlekedésbiztonság a XI. kerületben

Folytatódik a sebességhatárok egységesítése Budapesten, ezúttal a XI. kerület több útszakaszán változik a megengedett legnagyobb sebesség. A lépés célja, hogy a Fővárosi Közgyűlés által elfogadott Közlekedésbiztonsági Stratégiának megfelelően a súlyos és halálos sérülések száma egyre alacsonyabb legyen a közutakon – tájékoztatta portálunkat a BKK

A BKK és a Budapest Közút fokozatosan valósítja meg a Közlekedésbiztonsági Stratégiában is szereplő intézkedéseket. Ennek jegyében most három újbudai útszakaszon módosul a megengedett legnagyobb sebesség:

maximum 50 km/h-val lehet haladni a XI. kerületi Pázmány Péter sétányon,
legfeljebb 50 km/h-val lehet haladni a Balatoni út Repülőtéri út és Bódog utca közötti szakaszán, illetve
maximum 60 km/h-val közlekedhetnek a járművek a Hunyadi János út Kitérő út és Mezőkövesd út közötti részén.


Ahogy mindig, a szakemberek a frissített sebességhatárokat az útszakasz hálózati és közterületi szerepéhez kapcsolódva határozták meg. A Budapest Közút szakemberei február 28-án kezdik az új közlekedési táblák kihelyezését. A Budapesti Közlekedési Központ arra kéri az autóval közlekedőket, hogy ne megszokásból vezessenek a felsorolt utakon, és figyeljenek az új előírásokra.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Friss

Október 1-jétől új szabályok a szemétszállításban

A MOHU október 1-jétől módosítja az általános szerződési feltételeit. Az új előírások szerint a vegyes gyűjtőedénybe tilos papírt, műanyagot, fémet, építési törmeléket vagy elektronikai hulladékot dobni. Fontos változás, hogy a kukát csak akkor ürítik ki, ha a fedele teljesen lecsukható. A túlcsordult tartalom többlethulladéknak számít, amelynek elszállítása külön szolgáltatás lesz. A kuka állapotáért a tulajdonos

Könyvelőiroda