Cél: a sebességkorlátozások megszüntetése.
Nagyságrendjében ugyan nem vethető össze a Keleti pályaudvarnál két ütemben – kisebb részt idén, nagyobb részt pedig jövőre – megvalósuló, átfogó váltófelújítási programmal, a célját tekintve azonban nagyon is hasonló az a komplex karbantartási munka, amit a MÁV szakemberei november harmadik hétvégéjén kiemelt karbantartást végeznek el a Nyugati pályaudvar egyik váltójánál: ez érinti az esztergomi, a szobi, a veresegyházi és a lajosmizsei vonal forgalmát is.
A közös cél az ún. lassújelek, azaz a sebességkorlátozások megszüntetése, ezáltal pedig a pályaudvarra érkező és onnan induló vonatok késésének csökkentése, menetrendszerűségének javítása.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) által augusztusban meghirdetett 5 pontos közlekedési akcióterv keretében, de saját forrásból – 90 millió forintos nagyságrendben – a vasúttársaság komplex karbantartási munkát végez a Nyugati pályaudvar egyik váltóján. A beavatkozásra november harmadik hétvégéjén kerül sor, a munkálatok során ágyazatot, aljakat és váltóalkatrészeket is cserélnek a MÁV szakemberei.
Fontos tudni, hogy a munkavégzés miatt november 15-én (péntek) éjszakától hétfő hajnalig néhány vágányon szünetel a közlekedés és november 16-án, illetve 17-én a Nyugatiból induló, illetve oda érkező több vonat menetrendje is módosul.
Szombaton és vasárnap változik a menetrend a veresegyházi vonalon, szombaton pedig a szobi vonalon. A lajosmizsei vonalon a hétvégén az S21-es vonatok csak Kőbánya-Kispestig járnak, onnan is indulnak, illetve az esztergomi vonalon minden második Z72-es vonat fővárosi kiindulási és végállomása Angyalföldre kerül át.
Címlapfotó: illusztráció
- Mit keresett itt Ruslan?
- Facebook hirdetéskezelés: Miért égeti a pénzét, ha csak a „Kiemelés” gombot használja?
- La Femme International Film Festival Europe – első Magyarországon megrendezett nemzetközi női filmfesztivál
- A Kiáradt, Mélissa da Costa új sikerkönyve, valamint a balatoni maffiavilágot bemutató könyvújdonság vezeti a Bookline májusi sikerlistáját
- Bilincs és rabszállító: Így bukott meg a budapesti „parkolási és kertészeti maffia”


















