Hajdú-Bihar vármegyéből is indul egy lány az idén Magyarországon is debütáló World Top Modell Hungary 2023-as első nemzeti döntőjében, melynek jelszava: „Tisztelet a Nőknek!”
Kiss Ágnes már több szépségversenyen is sikeresen részt vett, és ezúttal modellként szeretné megméretni magát a döntőben 20 lány között, ahol a lányok a Noor téli kollekciójában kezdi a mezőny a programokat, majd a 2. tour már Crystal kisestélyi, Paloma fürdőruha, és a végén szintén egy csodálatos Crystal nagyestélyiben pompáznak a színpadon. Az est során fellép a hazánkban élő olasz énekes Erox Martini, illetve a 2022-es Sztárban Sztár döntőse, Dan Miller. Horváth Orsolya hegedűművész magával ragadó hegedű show eladása és a Souper Troupers különféle formációi és látványos műsorai is szórakoztatják a rendezvény vendégeit a gálavacsora és a gálaműsor közben.
A résztvevő bemutatkozása
Kiss Ágnes vagyok 24 éves! 4 éve vegyészként dolgozom. Korábban 7 évig igazolt sportolóként kézilabdáztam. Angol nyelven középfokon beszélek. Szabadidőmben sokat utazom és fotózásokon illetve forgatásokon is részt veszek. Idén januárban a Velencei Karnevál Szépe versenyen a legjobb színpadi jelenlétnek járó díjat nyertem el később pedig július 29-én az a megtiszteltetés ért, hogy a balatonlellei Miss Olympians’ beach királynője lehettem. Legfőbb célom, hogy a szakmámban és a szépségiparban egyaránt sikeres legyek, továbbá egy rangos eseményen egyszer Magyarországot képviselhessem.




- Nem, a mesterséges intelligencia nem rém. De nem is játékrobot.
- Lemondott a legfőbb ügyész – újabb közjogi dominó dőlt el
- 10 év alatt majdnem dupla annyit vásároltak online a magyarok, mi lesz a bevásárlóközpontokkal?
- Világpremier – A 83. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozik be Horvát Lili első angol nyelvű filmje, a Jegyzeteim a Marsról
- Bach-virágcseppek és lelki egyensúly – életmód-tanácsadás nyitott gondolkodásúaknak



















