Főoldal / Kultúra / A Semmelweis kapta a legjobb játékfilmnek járó díjat

A Semmelweis kapta a legjobb játékfilmnek járó díjat

A Semmelweis kapta a legjobb játékfilmnek járó díjat, a legjobb rendező pedig annak alkotója, Koltai Lajos lett. Breier Ádám, a Lefkovicsék gyászolnak rendezője bizonyult a legjobb elsőfilmesnek, a Bolond Istók pedig a legjobb tévéfilmnek járó elismerést vihette haza a veszprémi Petőfi Színházban tartott szombat esti gálán.

A Magyar Filmakadémia védnökségével a Magyar Mozgókép Fesztivál ünnepi záróeseményén a legjobb női főszereplő díját Törőcsik Franciska vehette át, míg a legjobb férfi főszereplő díját Bezerédi Zoltán kapta. Idén először ítélték oda a legjobb producer díját, melyet Zákonyi S. Tamás kapott

A nemzet aranyai című dokumentumfilmért. Idén öt fős szakmai zsűri értékelte a versenyben lévő filmeket, melynek elnöke Ternovszky Béla volt. Összesen 22 kategóriában osztottak ki Magyar Mozgókép Díjakat. A DUNAMSZ és MTVA Huszárik Zoltán-díját posztumusz Vitézy Lászlónak ítélték, a diákzsűri díjat pedig a Kojot négy lelke kapta.A közönség A nemzet aranyai című filmet találta a legjobbnak.

A Nemzeti Filmintézet és a Veszprém-Balaton 2023 – Európa Kulturális Fővárosa program által közösen szervezett MOZ.GO – Magyar Mozgókép Fesztivál június 12-15. között Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban zajlott.

Képgaléria


Gasztronómia

  • Brassói aprópecsenye sertéscombból, rizzsel és karfiollal

    Megosztom4 főre 70–80 perc Közepes nehézség A brassói aprópecsenye a magyar házias konyha egyik kedvelt fogása. Ez a változat sertéscombból készül, borssal, pirospaprikával, sóval, kakukkfűvel, vöröshagymával és fokhagymával fűszerezve. A szaftos hús és a pirított burgonya mellé párolt rizs és karfiol kerül, így igazán tartalmas ebédet kapunk. Hozzávalók – 4 személyre A brassóihoz: A körethez: A(z) Brassói aprópecsenye sertéscombból, rizzsel és karfiollal bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.

  • Tejszínes-mustáros csirkemell fokhagymával

    MegosztomEgy kis trükk: a végén tegyél bele egy kiskanál magos mustárt is. Sokkal karakteresebb lesz a szósz. Ha savanykásabban szereted, néhány csepp citromlé is jót tesz neki. Megosztom A(z) Tejszínes-mustáros csirkemell fokhagymával bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.

  • Túrós csusza – ahogy én készítem

    MegosztomNincs túlbonyolítva, mert a túrós csuszának nincs is szüksége rá. Egyszerű étel. De ha jó az alapanyag és nem sajnáljuk róla a túrót meg a szalonnát, akkor nem is kell ennél több. Arold Péter Megosztom A(z) Túrós csusza – ahogy én készítem bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.