Százmillió forintos beruházás részeként épült meg Sopronban az a közösségi vinotéka, ahol a borvidék borászai megmutatkoznak. De szó szerint csak mutatkoznak, ugyanis kóstolni nem lehet a boraikat, csak a palackokat árusítják. A közeli iskola miatt rendelet tiltja a szeszes ital fogyasztását, ezt csak az oldaná fel, ha konyhát is nyitnának – értesült a telex.hu
Hogy mi az oka?
A hatályos kereskedelmi rendelet értelmében a melegkonyhás vendéglátóüzlet kivételével tilos szeszes italt kimérni nevelési-oktatási, egészségügyi, gyermek- és ifjúságvédelmi intézmény bármely bejáratától számított 200 méteres távolságon belül. A rendelet nem új, ismeretében viszont kérdés, miért éppen a Szent Orsolya-iskola alsó tagozatának helyet adó Deák téri épület mellett alakították ki a soproni borászok agoráját. Szerettük volna ezt megtudni az önkormányzatnál, főképp, mert tele van a város üres épülettel, köztük önkormányzati tulajdonúakkal is, de egyelőre nem kaptak választ a kérdésünre.
- Egyedi zuhanykabin tervezés, építés és beépítés – Négy megyében, kompromisszumok nélkül
- Már aszfaltozzák a Flórián téri felüljárót: az iskolakezdésre újraindulhat a forgalom az északi hídon
- Rugalmasabbá válik az alsó tagozatos oktatás: 14 pontból álló javaslatcsomagot kaptak az iskolák
- Volt információ, de a BLIKK elhallgatta
- Energia a szélből – a Haiyou Anlan

















