Főoldal / Hírterjesztő / „Ne skatulyázz be!” – Down-szindróma világnapja

„Ne skatulyázz be!” – Down-szindróma világnapja

Down-szindróma világnapja

„Ne skatulyázz be!” – a világnap ez évi mottója: Mindannyian mások vagyunk, saját élettel, saját vágyakkal, örömökkel és bánatokkal.

A Down Alapítvány minden évben megünnepli a Down-szindróma Világnapját, színielőadás is kapcsolódik a nevezetes nap programjaihoz. Az idei duplán ünnepnap az alapítvány életében. Hiszen, a világnapi események mellett ezen a napon kerül sor új szolgáltató centrumunk ünnepélyes megnyitójára is.

A világnapon a Zuglói Civil Házban zenés színdarabot tekintenek meg ügyfeleink, az újbudai, a kőbányai és rákospalotai szolgáltató centrumainkban egész napos programsorozat várja majd a Down-szindrómás ünnepelteket és az ünneplőket. Három intézményünk ügyfelei világnapi túrát tesznek a Gellért-hegyre, ahol figyelemfelkeltő hangszeres zenéléssel emlékeznek meg a jeles napról. A három helyszínről induló túrázók a Gellért-hegy tetején, a nagy parkoló melletti közösségi téren találkoznak március 21-én a délelőtti órákban. A találkozó az Összecsengünk címet kapta, amelyre szeretettel várnak minden érdeklődőt, aki szívesen csatlakozik a közös csengő-bongó hangszeres örömünnepléshez. Két intézményünk ügyfelei az elmúlt évekhez hasonlóan a fővárosi, V. kerületben, a Deák téren tartanak figyelemfelhívó zenés-táncos flashmob-ot a világnapon, délután 15 órai kezdettel, amelyhez szintén bárki csatlakozhat.

Rákospalotán összekötjük a Világnapot az új napközi otthonunk ünnepélyes megnyitójával, amely az alapítványnak már meglévő védett munkahelyének az épületében kapott helyet. Negyven családban vagy támogatott lakhatásban élő ember életébe hoz majd pozitív változást.

Ebben az évben is csatlakoztunk a Down-szindróma Világszövetség kezdeményezéséhez, melynek mottója: „Ne skatulyázz be!” Maguk az érintettek vallanak arról, mennyire szeretnék, hogy egyénként, egyenjogú emberként, állampolgárként, partnerként tekintsenek rájuk. Ne a problémát, hanem a lehetőséget lássák, ne a hasonlóságot, hanem az egyedit nézzék, hiszen attól, hogy valaki Down-szindrómás, ugyanúgy egyéniség, mint bárki más, saját gondolatokkal, saját vágyakkal, saját örömmel és bánattal. Ha hagyjuk, ha elfogadjuk, megmutatják valódi egyéniségüket, melytől gazdagabb lesz a világ!

Felemás zokni kihívás! A Világnapon számtalan ismert ember, politikusok, influenszerek jelzik szimpátiájukat és a fogyatékosság ügyének felkarolását azzal, hogy feltűnő színű vagy mintájú felemás zoknit vesznek fel aznap. A felemás zokni évek óta a társadalom sokszínűségére hívja fel a figyelmet.

Az Értelmi Fogyatékosok Fejlődését Szolgáló Magyar Down Alapítvány
Tel.:  06 1 788 2513 E mail: 
down@downalapitvany.hu



Címkézve:

Gasztronómia

  • Brassói aprópecsenye sertéscombból, rizzsel és karfiollal

    Megosztom4 főre 70–80 perc Közepes nehézség A brassói aprópecsenye a magyar házias konyha egyik kedvelt fogása. Ez a változat sertéscombból készül, borssal, pirospaprikával, sóval, kakukkfűvel, vöröshagymával és fokhagymával fűszerezve. A szaftos hús és a pirított burgonya mellé párolt rizs és karfiol kerül, így igazán tartalmas ebédet kapunk. Hozzávalók – 4 személyre A brassóihoz: A körethez: A(z) Brassói aprópecsenye sertéscombból, rizzsel és karfiollal bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.

  • Tejszínes-mustáros csirkemell fokhagymával

    MegosztomEgy kis trükk: a végén tegyél bele egy kiskanál magos mustárt is. Sokkal karakteresebb lesz a szósz. Ha savanykásabban szereted, néhány csepp citromlé is jót tesz neki. Megosztom A(z) Tejszínes-mustáros csirkemell fokhagymával bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.

  • Túrós csusza – ahogy én készítem

    MegosztomNincs túlbonyolítva, mert a túrós csuszának nincs is szüksége rá. Egyszerű étel. De ha jó az alapanyag és nem sajnáljuk róla a túrót meg a szalonnát, akkor nem is kell ennél több. Arold Péter Megosztom A(z) Túrós csusza – ahogy én készítem bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.