Szinte minden magyar jelentősebb politikus megszólalt a kromoszóma ügyben, ki-ki a saját pártjához hű gondolatmenettel, vagy egyszerűen hideg fejjel.
Vona Gábor az utóbbiak közé tartozott. Szerinte nem kellene kiállnia Lucának az algíri versenyző ellen, hiszen a verseny eleve nem fair. Ezt a problémát a NOB-nak kell nagyon gyorsan megoldani, mert ellenkező esetben
Ha itt nem húzza be a féket a NOB, egyre több ország fog úgy dönteni, a sportpolitikai siker fontosabb, mint a tisztességes verseny. És akkor a férfiak el fogják árasztani a női versenyeket.
Azt is érdekesnek tartotta, hogy
Helif annak az Algériának a színeiben versenyez Y kromoszómákkal a nők között, ahol még a homoszexualitás is tiltott, a törvény szerint természetellenes és 2 hónaptól 2 évig terjedő börtön jár ért.
Bár jelezték felé, hogy Helif nem transznemű, hanem egy igen ritka Y kromoszóma betegségben szenved Függetlenül ettől a poszt lényegi részét fenntartotta és szerinte
a probléma pedig túlmutat ezen az eseten és valós. Biológiai értelemben vett férfiak jelennek meg női versenyeken. Szerintem neki nincs helye a nők között. Ebben én a Nemzetközi Ökölvívó Szövetséggel értek egyet és nem a NOB-bal.
- Szakikereső.info – magyar fejlesztés a hazai kisvállalkozások láthatóságáért
- Elindult a Bayer Construct csődeljárása – fél év fizetési haladékot kapott az építőipari óriás
- Matolcsy már gyanúsított – csak nem abban az MNB-ügyben, amelyre elsőre gondolnánk
- Adorján Gyula – mesék, amelyek kiléptek a fiókból
- Óbuda – Figyelem: vegyszeres gyomirtás lesz a H5-ös HÉV vonalán



















