Főoldal / Hírterjesztő / Hámori Luca nem ijedt meg

Hámori Luca nem ijedt meg

Annak ellenére, hogy az olasz öklöző feladta a mérkőzést az algíri biológiailag férfi versenyző ellen saját testi épségét féltve, Hámori Luca győzni jött.

Mint ismeretes, az olasz lány két hatalmas ütés vezette arra, hogy feladja a küzdelmet az ellen a versenyző ellen, aki biológiailag férfinak született. A nemiséget meghatározó két kromoszómából az egyik X, míg a másik Y, ami egyértelművé tette, hogy férfinek született.

Bár a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség minden általuk rendezett meccsről eltiltotta Imane Helif algíri öklözőt, a NOB ezt nem vette figyelembe és versenyezni engedte.

Luca közösségi oldalán írta le mit érez és mit akar.

Nehéz szavakba önteni azt amit most érzek. Rengeteg gondolat van a fejemben a tegnapi nappal kapcsolatban. Hálás vagyok. Hálás vagyok nektek, hálás vagyok magamnak. Tegnap sikerült a második mérkőzésemet is megnyerni, ami hatalmas dolog számomra. Tudtam, hogy egy ország szurkol értem és, hogy otthon az én kis városomban Kőszegen, sokan izgultok értem, de arra nem számítottam amit a meccsem után láttam a videókon, képeken. Emberekkel tele a főtér és mindenki értem izgul….Leírhatatlan érzés… Nem tudok elég hálás lenni nektek.

Nem tudom egyesével megköszönni mindenkinek, pedig ha tudnám megtenném, mert minden egyes szó, minden egyes üzenet, közelebb vitt a célomhoz. Mosolyogva, megkönnyezve néztem a videókat, képeket és az üzeneteket és azon gondolkoztam, hogy nem számít mi lesz az olimpia vége, én már nyertem! Olyan erőt adtok nekem, amit el sem tudtok képzelni!! Mindenkinek szeretnék köszönetet mondani, aki ismét bármilyen módon gondolt rám és szurkolt nekem! Ami a következő mérkőzésemet illeti…nem tudnak elijeszteni! Ha fiú ha lány, én le akarom győzni. Szerény véleményem szerint, én sem tartom fair-nek azt, hogy ez a versenyző a nők között indulhat, de nem foglalkozhatok ezzel most, változtatni nem tudok, ezt hozta az élet, ezt kell megoldani.

Tudom miért jöttem ide, tudom mik a céljaim. Egyet megígérhetek nektek…minden tőlem telhetőt meg fogok tenni a győzelem érdekében és küzdeni fogok amíg csak lehet! Ne aggódjatok vigyázok magamra, szurkoljatok értem továbbra is, hiszen most már az olimpiai érem a cél! KÖSZÖNÖM NEKTEK EZT A CSODÁS ÉRZÉST, KÖSZÖNÖM NEKTEK A TEGNAPOT, KÖSZÖNÖK MINDENT!

Végül de nem utolsó sorban, szeretnék mindenkit megkérni, hogy a holnapi mérkőzésemig legyetek szívesek mindenféle megkeresést mellőzni, innentől már csak a következő feladatomra koncentrálok! Köszönöm a megértést


Gasztronómia

  • Dél-alföldi ízörökségeink – hagyomány és minőség, hazai tájak ihletésével

    MegosztomVendégposzt Magyarország tájai nemcsak természeti értékeket, hanem olyan különleges alapanyagokat is őriznek, amelyek generációk óta formálják a hazai gasztronómiát. A Tisza mentén termesztett, mélyvörös szegedi paprika és a makói földekről The post Dél-alföldi ízörökségeink – hagyomány és minőség, hazai tájak ihletésével appeared first on Mit főzzek ma?.

  • Tudjuk milyen tápláló a csicseriborsó?

    MegosztomMai ebédem saját kombináció….csicseriborsó spenótszószban lecsós csirkemellel… Rostban gazdag – az egészséges emésztés támogatója. A csicseriborsó oldható és oldhatatlan rostokat egyaránt tartalmaz. Ez segíti A rost a vércukorszint szabályozásában is The post Tudjuk milyen tápláló a csicseriborsó? appeared first on Mit főzzek ma?.

  • Mit főzzek ma? – A tökéletes szaftos tarja, avagy: Mitől lesz omlós a hús sütés közben?

    MegosztomIsmerős a helyzet? Megveszed a gyönyörű húst, órákig sütöd a sütőben, a végeredmény mégis rágós, száraz, és leginkább egy cipőtalpra emlékeztet. A hús sütése nem szerencsejáték, hanem színtiszta kémia és The post Mit főzzek ma? – A tökéletes szaftos tarja, avagy: Mitől lesz omlós a hús sütés közben? appeared first on Mit főzzek ma?.