Home / Police / Elfogták az amerikai nő gyilkosát

Elfogták az amerikai nő gyilkosát

Mackenzie Elizabeth Michalski Fotó: Facebook/Nicholas Michalski

A VI. kerületi nyomozók 24 órán belül elfogták azt az ír állampolgárságú férfit, akit egy amerikai nő megölésével gyanúsítanak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság eltűntként körözött egy 31 éves amerikai állampolgárságú nőt, aki turistaként érkezett Magyarországra, és egy budapesti szórakozóhelyről tűnt el 2024. november 5-én.

A körözési eljárást folytató VI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a nő eltűnésével kapcsolatban több gyanús körülményre is felfigyeltek, ami alapján azt sem zárták ki, hogy az amerikai lány bűncselekmény áldozata lett. A terézvárosi rendőrök látókörébe került egy férfi, akivel az eltűnt lányt több szórakozóhelyen is látták együtt; azonosították, és egy VII. kerületi lakás előtt elfogták a 37 éves M. L. T. ír állampolgárt.

Az Életvédelmi Osztály nyomozói emberölés bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki az ír férfit, aki vallomást tett, és azt is megmutatta a rendőröknek, hogy hol rejtette el a nő holttestét. Őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.

Mackenzie Elizabeth Michalski
Fotó: Facebook/Nicholas Michalski


Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Friss

Balesetett szenvedett Demjén Ferenc – Elmaradnak az előre meghirdetett koncertek

Demjén Ferenc balesetet szenvedett otthonában, ezért a meghirdetett koncertek elmaradnak. A hírt a zenész, szövegíró, dalszerző menedzsmentje közölte az előadó közösségi oldalán. Kedves Barátaink! Demjén Ferenc otthonában felső combtörést szenvedett, és műtéti beavatkozásra volt szüksége! Felépülése vélhetően több hetet vesz igénybe, így a lekötött koncertek más időpontban kerülnek megrendezésre! Az ima támogatásokért és a szimpátiaüzenetekért

Könyvelőiroda