Home / Közélet / Jelinek lett az úr az Auchan-áruházlánc felett

Jelinek lett az úr az Auchan-áruházlánc felett

A hétvégén lezárult az Indotek Group tulajdonszerzése az Auchan Magyarország Kft.-ben. Az ingatlanbefektető a kiskereskedelmi vállalat 47 százalékos tulajdonrész mellett az Auchan-áruházlánc operatív irányítását is átveszi.

Az Auchan Magyarország Kft. és a tranzakcióban érintett hazai érdekeltségei körülbelül 6000 munkavállalót foglalkoztatnak, 2023-ban pedig 460 milliárd forintos árbevétel mellett 27 milliárd forint EBITDA-t értek el.

Az Indotek tájékoztatása szerint a versenyhatóság már jóváhagyta az akvizíciót.

„Több mint 50 hazai és nemzetközi bevásárlóközpontunk és kiskereskedelmi egységünk üzemeltetése során szerzett tapasztalatainkkal hatékonyabbá és eredményesebbé tehetjük az Auchan működését Magyarországon. Ingatlanportfóliónk segítségével pedig felgyorsíthatjuk a márka ismertté válását és további terjeszkedését. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy kisebbségi tulajdonosként aktív szerepet vállaljunk a vállalat irányításában”

– emelte ki Jellinek Dániel, az Indotek Group vezetője és többségi tulajdonosa.

Hozzátette, az együttműködés révén az Auchan új üzleteket nyithat az Indotek meglévő kereskedelmi ingatlanjaiban, és meghatározóvá válhat a kisebb alapterületű üzletek piacán. Az áruházlánc bővítésével vidéki településeken is elérhetővé válhatnak az Auchan kedvező árú, minőségi termékei, szélesebb vásárlói rétegek számára.

Jelenleg az Auchan a hazai kiskereskedelmi forgalom mintegy 6,8 százalékát birtokolja, 19 nagy alapterületű hipermarkettel és 5 szupermarkettel rendelkezik, amelyek együttesen meghaladják a 250 ezer négyzetméteres áruházi alapterületet. Az áruházlánc 19 benzinkutat is üzemeltet Magyarországon.

Az Indotek Group egy évvel ezelőtt jelentette be, hogy 47 százalékos részesedést szerez az Auchan Magyarország Kft.-ben. Emellett a Ceetrus Hungary Kft. és az Nhood Services Hungary Kft. megvásárlásával kizárólagos tulajdonába kerülnek az Auchan-áruházak korzóin található üzlethelyiségek is (ez utóbbi tranzakció jelenleg is folyamatban van).

A tranzakció pénzügyi részleteit nem hozták nyilvánosságra, de a felek hangsúlyozták az együttműködés kizárólagosságát – áll az Indotek közleményében.


Mindeközben

Vádiratot nyújtott be a Fővárosi Törvényszékre a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség Jellinek Dániel milliárdos vállalkozó ellen – közölte az ügyészség kedden a Győri Törvényszéken, ahol az elmúlt évek egyik legnagyobb számlagyár botrányának büntetőpere kezdődött volna meg, írja a 24.hu. A tárgyalást a bíróság éppen a vádemelés miatt halasztotta el.


Tízmilliárdok folytak az egyik leggazdagabb magyartól Orbán Viktor családja felé

Gasztronómia

  • Képviselőfánk

    Megosztom(90 perc: 6 adag) Hozzávalók: A fánkokhoz: A VANÍLIAKRÉMHEZ: A KRÉM TETEJÉRE: 3 dl habtejszín ELKÉSZÍTÉSE: Egy 3 literes fazékba 2 dl vizet öntünk és hozzáadjuk a zsírt, a csipet The post Képviselőfánk appeared first on Mit főzzek ma?.

  • Tócsni recept

    MegosztomHozzávalók: (Opcionális: kevés majoránna vagy aprított petrezselyem) Elkészítés: A burgonyát meghámozzuk, majd finomra lereszeljük. Ha nagyon levet ereszt, a levét kissé kinyomkodhatjuk, de nem kell teljesen szárazra. Hozzáadjuk az összezúzott The post Tócsni recept appeared first on Mit főzzek ma?.

  • Pizzasütés, szabadulószoba, önismereti foglalkozás – így is lehet nyílt napot szervezni

    MegosztomKülönleges gimnáziumi nyílt napot tart november 22-én, szombaton a budapesti Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont – az olasztanításba közös pizzakészítéssel kóstolhatnak bele a diákok és szüleik, a matematikatudásukat egy szabadulószobában tehetik The post Pizzasütés, szabadulószoba, önismereti foglalkozás – így is lehet nyílt napot szervezni appeared first on Mit főzzek ma?.