Főoldal / Kultúra / Kortárs koreai fotográfusok alkotásait mutatja be a Mai Manó Ház új kiállítása

Kortárs koreai fotográfusok alkotásait mutatja be a Mai Manó Ház új kiállítása

Nunchi – A csend hatalma címmel kortárs koreai fotográfusok alkotásait mutatja be a Mai Manó Ház új kiállítása, amelynek középpontjában a koreai kultúra egyik meghatározó alapelve áll – tájékoztatta a kiállítóhely szerdán az MTI-t.

A közleményben kiemelték: az október 5-éig megtekinthető tárlat a kortárs koreai fotográfusok képein keresztül mutatja meg, hogyan válhat a csend és a figyelem a megértés, a közösség és a természethez való kapcsolódás kulcsává.

Mint írták,

a koreai kultúrában létezik egy nehezen lefordítható, a mindennapokat átszövő fogalom: a nunchi. Ez az érzékeny ráhangolódás másokra az, ami lehetővé teszi, hogy kimondott szavak nélkül is megértsük a körülöttünk lévők gondolatait, érzéseit, szándékait.

Hozzáfűzték, hogy a tárlat az egymásra figyelés és a kölcsönös párbeszéd jegyében született, hiszen a különböző időben és térben alkotó fotográfusokat a közös gondolkodás és a dialógus iránti igény kapcsolja össze.

Park Byung-moon és Jang Jong-woon bemutatott fotográfiái az emberi létezés mélyebb rétegeire irányítják a figyelmet. Olyan társadalmi struktúrákat, helyzeteket mutatnak meg, amelyek egyszerre szólnak a lokális kultúrákról és az egyetemes emberi sorsokról.

A másik irányt Kim Mi-kyoung, Moon Sang-wook és Han Hee-joon munkái képviselik, amelyek vizuális vallomások bolygónkról és a természet örök arányairól.

Képeik a föld, a víz, a levegő és a tér mértékét idézik meg, feltéve a kérdést, vajon képesek vagyunk-e felismerni, hogy mi magunk is a természet szerves részei vagyunk – olvasható a sajtóanyagban.

A szervezők szerint a kiállításon szereplő alkotások közös jellemzője „a csendből fakadó figyelem”.

A művészek előbb érzékelték és magukba fogadták a környezetük rezdüléseit, és csak ezt követően adtak hangot mindannak, amit a képekben megfogalmaztak.

A Nunchi – A csend hatalma című kiállítás a látogatókat is lassításra, figyelemre, a csend erejének megtapasztalására hívja – írták.

A tárlathoz egy háromnyelvű, magyar-angol-koreai katalógus is készült. További információ a Mai Manó Ház honlapján található.


  • Adorján Gyula – mesék, amelyek kiléptek a fiókból
    Díjak, pályázati sikerek, antológiák és egy különleges dunaharaszti Mesesétány jelzik Adorján Gyula elmúlt éveit. A civilben közterület-felügyelőként dolgozó szerző története azért is érdekes, mert nem irodalmi műhelyből vagy írószobából indult. Sokáig egyszerűen írt. Aztán egyszer beküldött egy művet egy pályázatra – és megnyerte. Adorján Gyulával a Dunaharaszti Polgármesteri Hivatalba érkezők közül sokan találkozhattak már. A
  • Elkészült Mayer Bernadett díjnyertes filmje, a Mommy Blue előzetese és plakátja
    A hétvégén a 22. Miskolci CineFesten nagy sikerrel lezajlott Mayer Bernadett Mommy Blue című filmjének első hazai vetítése. A szakma és a közönség egyaránt hatalmas szeretettel és elismeréssel fogadta a Pekingi Nemzetközi Filmfesztiválon három díjat nyert alkotást. Az NFI Inkubátor programja támogatásával készült, személyes ihletettségű alkotásfőszereplőiFür Anikó és Vilmányi Benett, de láthatjuk a vásznon Hámori
  • A Bledi Nemzetközi Filmfesztivál, a Kino Bled versenyprogramjában a Mommy BlueError 503
    Mayer Bernadette első nagyjátékfilmjét beválogatták a 8. Bledi Nemzetközi Filmfesztivál, a Kino Bled versenyprogramjába, ahol július 31-én vetítik. Az NFI Inkubátor programja támogatásával készült Mommy Blue főszereplőiFür Anikó és Vilmányi Benett, de láthatjuk a filmben Znamenák Istvánt és Waskovics Andreát is. A személyes ihletettségű műben egy látását fokozatosan elvesztő nő és éppen apává váló fia
  • Világpremier – A 83. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozik be Horvát Lili első angol nyelvű filmje, a Jegyzeteim a Marsról
    A 83. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozik be Horvát Lili első angol nyelvű filmje, a Jegyzeteim a Marsról. A Mackenzie Davis és Rupert Friend főszereplésével, a Nemzeti Filmintézet támogatásával nemzetközi koprodukcióban készült romantikus dráma a fesztivál Giornate degli Autori (Venice Days) versenyprogramjának nyitófilmje lesz. A Jegyzeteim a Marsról a velencei világpremiert követően télen érkezik a magyar mozikba a Mozinet forgalmazásában. Nyilvánosságra
  • A Kiáradt, Mélissa da Costa új sikerkönyve, valamint a balatoni maffiavilágot bemutató könyvújdonság vezeti a Bookline májusi sikerlistáját
    Májusban a közéleti témájú kötetek, a maffiatörténeteket feldolgozó tényfeltáró könyvek, a krimik és a romantikus regények mozgatták meg leginkább a magyar olvasókat, de a legjobb húszban több új cím is feltűnt. A Bookline Top 50-es sikerlistája ezúttal is tartogatott meglepetéseket. A Tisza Párt felemelkedését bemutató Kiáradt – A Tisza útja a győzelemig című könyv került

Gasztronómia

  • Túrós csusza – ahogy én készítem

    MegosztomNincs túlbonyolítva, mert a túrós csuszának nincs is szüksége rá. A tésztát sós, lobogó vízben 11 percig főzöm. Közben a szalonnát apró kockákra vágom, és lassan kisütöm. A pörcöt félreteszem, The post Túrós csusza – ahogy én készítem appeared first on Mit főzzek ma?.

  • Dél-alföldi ízörökségeink – hagyomány és minőség, hazai tájak ihletésével

    MegosztomVendégposzt Magyarország tájai nemcsak természeti értékeket, hanem olyan különleges alapanyagokat is őriznek, amelyek generációk óta formálják a hazai gasztronómiát. A Tisza mentén termesztett, mélyvörös szegedi paprika és a makói földekről The post Dél-alföldi ízörökségeink – hagyomány és minőség, hazai tájak ihletésével appeared first on Mit főzzek ma?.

  • Tudjuk milyen tápláló a csicseriborsó?

    MegosztomMai ebédem saját kombináció….csicseriborsó spenótszószban lecsós csirkemellel… Rostban gazdag – az egészséges emésztés támogatója. A csicseriborsó oldható és oldhatatlan rostokat egyaránt tartalmaz. Ez segíti A rost a vércukorszint szabályozásában is The post Tudjuk milyen tápláló a csicseriborsó? appeared first on Mit főzzek ma?.