Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy újabb találkozót tart Vlagyimir Putyinnal Budapesten, ahol három évtizeddel ezelőtt Oroszország aláírta a Budapesti Memorandumot – abban vállalva, hogy tiszteletben tartja Ukrajna határait, ha az lemond atomfegyvereiről.
Trump az Ovális Irodában újságíróknak elmondta:
„Magyarországon fogunk találkozni, Orbán Viktor lesz a házigazda.”
A találkozó bejelentése egy újabb Trump–Putyin telefonbeszélgetés után történt, és pont az előtt, hogy Trump a Fehér Házban fogadná Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt.
Szakértők szerint Budapest választása nem véletlen, inkább szimbolikus és politikai üzenet: Orbán jó kapcsolatot ápol mind Trumppal, mind Putyinnal, és a legtöbb ország nem tekintené semleges helyszínnek a magyar fővárost.
A Fehér Ház szóvivője ironikusan reagált arra a kérdésre, ki javasolta Budapestet:
„Az anyád.” – válaszolta a HuffPost újságírójának.
A nemzetközi biztonságpolitikai elemzők szerint Trumpot nem érdeklik a történelmi párhuzamok: számára inkább személyes kapcsolatok és politikai haszon számítanak.
- Donald Tusk – Lengyelország folyamatos kapcsolatban áll a CIA vezetésévelDonald Tusk augusztus 28-án, a Ratcliffe-látogatásról kérdezve nyilvánosan közölte, hogy Lengyelország folyamatos kapcsolatban áll a CIA vezetésével, ezért Varsót nem érte meglepetésként John Ratcliffe moszkvai missziója. Tusk ennél tovább ment: azt mondta, a rendelkezésükre álló jelek alapján Oroszország „nagyon komolyan készül” a feszültség eszkalálására, nemcsak Ukrajnában, hanem az egész térségben, és az előttünk álló ősz
- Hét év után kiszáll az ATV Mészáros Lőrinc reklámértékesítőjének portfóliójábólMészáros Lőrinc cége, az Atmedia 7 éven át volt az ATV fontos partnere, de most az RTL-re cseréli a Hit Gyülekezete vezető lelkészének csatornája. Hét év után komoly változás történik az ATV üzleti hátterében: 2027-től már nem az Atmedia értékesíti a csatorna televíziós reklámfelületeit. Az ATV és az ATV Extra hirdetései az RTL Magyarország kereskedőházához,
- Hogy is van ez? – 2026. szeptember 1-jétől önkéntes alapon igényelhetik az egyetemes szolgáltatásban ellátott lakossági és nem lakossági ügyfelek a dinamikus tarifát2026. szeptember 1-jétől önkéntes alapon igényelhetik az egyetemes szolgáltatásban ellátott lakossági és nem lakossági ügyfelek a dinamikus tarifát – olvasható az MVM közleményében. A lényeg: a kedvezményes sávhatárig marad a fix, rezsicsökkentett A1 ár, a felett viszont a mai, 70 forint körüli lakossági piaci ár helyett a tőzsdei árakat követő, változó egységár jön. A lényeg
- A lángok után Omišban – a pusztítás nyomai megmaradtak, de az élet nem állt megKomoly nyomokat hagyott maga után az Omiš térségében pusztító bozóttűz. A lángokat már megfékezték, a veszély elmúlt, a hegyoldal azonban még sokáig őrizni fogja annak nyomait, milyen erővel vonult végig rajta a tűz. Újságírónk a lángok elvonulása után kiment az érintett területre, hogy személyesen nézze meg, mi maradt a tűz után. A cikkhez készült fényképek
- Augusztus 4-én a Leipzig/Halle repülőtér közelében robbanóanyaggal felszerelt drónokat találtakAugusztus 4-én a Leipzig/Halle repülőtér közelében robbanóanyaggal felszerelt drónokat találtak. A német nyomozók több DNS-nyomot rögzítettek; a sajtóértesülések szerint azonosítottak két gyanúsítottat is, akiknek orosz kapcsolataik vannak. A német kormány szeptember 1-jén már hivatalosan azt közölte, hogy az eddigi bizonyítékok és hírszerzési információk alapján orosz állami szervek megbízásából eljáró személyeket sejtenek a támadási kísérlet mögött.






















