Az újságírói munka egyik legérdekesebb része, amikor az ember nem a híreket keresi, hanem a hír találja meg őt. Néhány napja egy olyan folyamat vette kezdetét a postaládámban, amely tankönyvbe illő példája annak, hogyan próbálják a nemzetközi kiberbűnözők gátlástalanul kihasználni a jóhiszeműséget és a szakmai kíváncsiságot.
Az első felvonás: A legenda árnyéka
Minden egy váratlan megkereséssel kezdődött. A név ismerős volt: Jacques Vergès. Aki jártas a nemzetközi jogban vagy a történelemben, tudja, hogy ő volt a 20. század egyik legellentmondásosabb francia ügyvédje. A gond csak az, hogy Jacques Vergès 2013-ban elhunyt.
Amikor egy halott ügyvéd nevében érkezik megkeresés egy 380 000 eurós „örökségről” vagy „kintlévőségről”, az emberben azonnal megszólal a szakmai vészharang. De újságíróként nem a „törlés” gombot választottam. Tudni akartam, meddig mennek el.
A második felvonás: A bizalomépítés álarca
A levelezés stílusa eleinte próbált hivatalos maradni. Megfontolt mondatok, homályos utalások a hatalmas összegre, amely „rám vár”. A csalók taktikája ilyenkor az érzelmi manipuláció: elhitetni az áldozattal, hogy a szerencse kegyeltje lett, és már csak egy karnyújtásnyira van a gazdagságtól.
Külső szemlélőként figyeltem a mechanizmust: a Google Fordítóval magyarított, sántító mondatokat, a sürgető hangnemet és a mézesmadzagot, amit egyre közelebb húztak.
A harmadik felvonás: A „lehúzás” pillanata
A mai napon végre ledobták az álarcot. Megérkezett az e-mail, amelyre minden kiberbűnöző épít: a fizetési felszólítás.
„Arold úrnak költségeket kell viselnie ahhoz, hogy végül megkapja a 380 000 eurót; ez kötelező.”
A recept klasszikus: ahhoz, hogy hozzájussak a mesés vagyonhoz, fizessek be egy „banki ellenőrzési díjat”. Ez az úgynevezett „előre fizetési csalás” (419-es scam). A lényege, hogy a bűnözők kis összegeket (pár száz vagy ezer eurót) csalnak ki az áldozattól különböző adminisztratív költségekre hivatkozva, majd az összeg átvétele után köddé válnak.
Miért buktak le?
A csalók több ponton is hibáztak:
Hitelesség hiánya: Egy létező, de halott személy nevét használták.
Logikai bukfenc: Egyik bank sem kér előre készpénzt vagy utalást egy beérkező összeg ellenőrzéséhez – a költségeket a tranzakcióból vonják le.
Helyesírás: A professzionálisnak szánt levél tele van nyelvtani hibákkal.
A válaszcsapás: Fordult a kocka
Jelenleg ott tartunk, hogy „beharaptam a csalit”. Válaszlevelemben hivatalos dokumentumokat, számlát és banki igazolást kértem tőlük a díj befizetéséhez. Miért? Mert látni akarom a hamisítványaikat. Tudni akarom, milyen számlaszámra kérik a pénzt, és kik állnak a háttérben.
Újságíróként a célom nem a pénz, hanem a leleplezés. Ez a cikksorozat folytatódni fog: be fogom mutatni azokat a hamis papírokat, amiket küldenek, hogy Önök, kedves olvasók, soha ne essenek hasonló csapdába.
Tanulság az első kör után: Ha valami túl szépnek tűnik ahhoz, hogy igaz legyen, az általában nem is igaz. Főleg, ha egy halott francia ügyvéd írja.
Folytatjuk…


















