Az üllői rovarfehérje-üzem, a közbeszédben egyszerűen csak „magyar lárvagyárként” emlegetett beruházás néhány év alatt a fenntartható agrárium ígéretes mintaprojektjéből gazdasági kérdéseket felvető üggyé vált. Ennek ellenére csődértesítést tett közzé alig több mint egy évvel ünnepélyes üllői gyáravatója után az a cég, amely régiós vezetői szerepre tört volna a rovarfehérje-előállításban-
A projekt mögött álló Agroloop Hungary Kft. ellen 2026 elején csődeljárás indult, ami óhatatlanul reflektorfénybe helyezte a finanszírozás, a támogatások és a cég működésének hátterét.
Gyors indulás, nagy lépték
A cég 2020 tavaszán került bejegyzésre, és már a kezdetektől ipari léptékben gondolkodott. A cél egy olyan rovarfehérje-gyártó üzem létrehozása volt, amely fekete katonalégy-lárvák segítségével állít elő takarmányfehérjét, olajat és talajjavító anyagot. A koncepció illeszkedett a körforgásos gazdaság logikájához, és nemzetközi szinten is növekvő piacra célzott.
A technológiai ambíciókhoz jelentős tőkebevonás társult. Sajtóinformációk szerint a projekt köré összesen mintegy 30 millió eurónyi befektetői tőke épült fel. Ez azonban nem támogatás, hanem klasszikus befektetés: a megtérülés feltétele a stabil termelés és az értékesítés felfutása lett volna.
Mit tudunk a támogatásokról?
A „mennyi közpénz ment el?” kérdés ebben az ügyben különösen érzékeny. A nyilvánosan, egyértelműen azonosítható tétel egy VEKOP-projekt, amelyben közel 592 millió forint visszatérítendő kockázati tőke szerepel. Ez nem vissza nem térítendő támogatás, hanem olyan forrás, amelyet sikeres működés esetén vissza kell termelni.
Ezen túl a sajtóban megjelent olyan információ is, amely szerint az agrártárca két rovarfehérjével foglalkozó céget összesen 1,7 milliárd forinttal támogatott, de ebből nem derül ki egyértelműen, hogy ebből mennyi kapcsolódott konkrétan ehhez a projekthez. Egy másik, külön pályázati listában szerepel egy 200 millió forintos támogatás Agroloop-név alatt, ám ez más telephelyhez és más fejlesztési célhoz kötődött, így nem bizonyítható, hogy közvetlenül az üllői üzemet finanszírozta.
Összességében tehát a biztosan beazonosítható közpénz-jellegű forrás nagyságrendje jóval kisebb annál, mint amit a teljes beruházási volumen sejtet.
Hol csúszott meg a modell?
Gazdasági szempontból a történet klasszikus kockázatot mutat: a kapacitás túl gyorsan épült ki a piac tényleges felvevőképességéhez képest. Egy ilyen üzemnél a legdrágább elem maga az infrastruktúra. Ha a termelés nem fut fel időben, miközben a működési és finanszírozási költségek folyamatosan jelentkeznek, a cash-flow gyorsan negatívvá válhat.
A rovarfehérje-ipar globálisan növekvő piac, de erősen árérzékeny, és hosszú távú szerződések nélkül nehezen tervezhető. Egy ipari léptékű üzem esetében már néhány hónapos csúszás is elegendő lehet ahhoz, hogy a finanszírozási egyensúly megbillenjen.
Tanulságok a kirakaton túl
A magyar lárvagyár ügye így messze túlmutat egyetlen cég sorsán. Rávilágít arra, hogy az innovatív technológia és a fenntarthatósági narratíva önmagában nem garancia a gazdasági sikerre. A tőke típusa, a támogatások jellege és a piac tényleges befogadóképessége legalább ilyen fontos tényezők.
A történet végkimenetele még nem végleges, de már most jól látszik: a projekt nem elsősorban technológiai, hanem gazdasági és ütemezési problémákon csúszott meg. Ez pedig intő jel minden hasonló, nagy ívű agrár-innovációs beruházás számára.
Politikai kettős beszéd a háttérben
Az ügy pikantériáját növeli, hogy miközben a kormánypárti nyilvánosságban rendszeresen megjelenik az a narratíva, miszerint „Brüsszel a fehérjefogyasztást erőlteti, bogarakat akar etetni az emberekkel”, addig a gyakorlatban mégis jutott állami forrás is egy ilyen profilú projektre. A rovarfehérje-gyártás tehát egyszerre jelent meg kommunikációs ellenségképként és – legalább részben – támogatott innovációként. Ez a kettősség jól mutatja, hogy a politikai üzenetek és a gazdaságpolitikai döntések nem mindig fedik egymást: ami a nyilvános diskurzusban „ideológiai veszély”, az a háttérben adott esetben üzleti és stratégiai lehetőségként jelenik meg.
Államfői jelenlét és tulajdonosi kapcsolat
A projekt súlyát jól jelzi, hogy a gyár megnyitóján személyesen megjelent Áder János is. A szerepvállalás azonban nem merült ki egy protokolláris eseményen: az általa vezetett Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány befektetési körön keresztül tulajdonosi érdekeltséggel is rendelkezett a projektben.
Ez a körülmény tovább árnyalja a képet: miközben a kormányzati kommunikáció egy része élesen bírálja az uniós fehérjepolitikát és a rovaralapú megoldásokat, addig a magyar államhoz köthető szereplők nemcsak jelen voltak, hanem anyagilag is érdekeltek voltak egy ilyen beruházás sikerében. A nyilvános politikai üzenetek és a háttérben zajló gazdasági döntések közötti feszültség ebben az esetben különösen látványos.
NER-közeli tőke a háttérben
A projekt környezetében nemcsak állami és alapítványi szereplők, hanem NER-közeli milliárdosok és jelentős magántőkék is megjelentek. A cég finanszírozásában részt vevő befektetői kör összetétele alapján jól látszik, hogy a beruházás nem pusztán egy piaci startupként működött, hanem a kormányzati–gazdasági holdudvar számára is releváns befektetési tereppé vált. Ez tovább erősíti azt a képet, hogy a rovarfehérje-gyártás kérdése nem ideológiai alapon dőlt el, hanem ott, ahol üzleti lehetőség látszott, a politikailag jól pozícionált tőke is megjelent, jelentős összegekkel.
