Arold Péter

A kormány közel 20 ezer lélegeztetőgép beszerzését intézte több helyről is a márciusi első hullám alkalmával cirka 300 milliárdért. Most az a kérdés, hogy a berendezések kezelésére van e elég kiképzett szakápoló, mert ugye a portást, aki már-már egy vakbélgyulladást is le tudna vezényelni, nem állíthatnak oda. A kormányülés után ugyan meghatározták a következő hetek, hónapok lépéseit, de a szakma úgy gondolja kevés az ember, vezénylésekre kell számítani, mely sok ápolót, nővért von el eredeti helyéről, ezzel akadályozva a szakvizsgálatok menetét.

Hirdetés

LAKÓINGATLANOK FERTŐTLENÍTÉSE

Nanotechnológiás megoldásokkal

 

A videókonferenciát szervező csapat tavasszal az operatív törzs számára készített szakmai anyagokat a járványról. A fenti megállapítást is leírták és elküldték a döntéshozóknak áprilisban.

Áprilisban az intenzíves ágykapacitás felment 2000-re, de a szakápolók száma nemhogy nem duplázódott meg, de valójában 2000 körül maradt. Ugyan Ez napjainkra felment 8000 ágyra, de a szakápoló személyzet maradt a 2000 főnél.

Orbán Viktor által említett 10 000 ágyhoz legalább 30 000 szakemberre lenne szükség a biztonságos levezényléshez, de még mindig csak 2000 fő áll rendelkezésre. A helyzetet rontja, hogy a személyzethez rendelt FFP-s maszkokban 8 óránál többet nem lehet eltölteni.

De még ennél is rosszabb a helyzet, mert a koronavírus elleni védőfelszerelésben,  mert az már a dolgozók egészségét veszélyezteti.Ebben az esetben viszont betegek intenzíves ápolásához ideális esetben 6 nővér kellene ágyanként.

Transzlációs Medicina Alapítvány kuratóriumának elnöke, Dr. Hegyi Péter szerint a kapacitás felső határát a szakápoló személyzet határozná meg, de nagyon fontos lenne a kontakt kapcsolatok felderítése és egy a mostaninál keményebb megszorító intézkedésekre lenne szükség, de erről a kormány még nem hozott döntést.

Lényegében ezek a mostani intézkedések messze elmaradnak a tavalyi megszorításoktól. A kontaktusszám csökkentése mellett még egy dologgal lehet nagyon csökkenti az új fertőzöttek számát, és a vírus terjedését. Ez a tesztelés.

Az is kiderült az előadásból, hogy amíg tavasszal volt egy külön járványügyi bizottság, ami az operatív törzs mellett összeült, „nagyon komoly szakemberekkel.”, addig – legalábbis szeptember 8-áig – „ilyen típusú tudományos adatokra nem jelezték igényüket a döntéshozók. ennek az okát nem tudjuk, lehet, hogy most mások végzik az adatanalíziseket – írja a 444.hu

Valószínűleg míg tavasszal az egészségügy volt az elsődleges kérdés, és utána jött az oktatás és a gazdaság, a prioritások megváltozhattak, és elsősorban az utóbbiak azok, amik szerepet játszanak”.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .