Főoldal / Politika / Magyar Péter: egyetértettünk, hogy fontos újraindítani a V4 koordinációt

Magyar Péter: egyetértettünk, hogy fontos újraindítani a V4 koordinációt

Brüsszeli látogatásának első napján elsőként az Európai Parlament elnökével találkozott a magyar miniszterelnök. Roberta Metsolával egyetértettek abban, hogy őszig le kell zárni az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikke szerint Magyarország ellen indított eljárást, amit még nyolc éve, az előző kormány jogállam és demokrácia ellenes intézkedései miatt léptettek életbe.

Ezután az Európai Néppárt állam- és kormányfőinek gyűlésén vett részt Magyar Péter, majd a szlovák kormányfővel, Robert Ficoval találkozott. A kétoldalú megbeszélést a cseh és a lengyel kormányfővel bővítették ki. Itt kiderült, hogy mindegyik vezető elfogadta a meghívást a június 23-ai budapesti és gödöllői V4 találkozóra. A kormányfők egyetértettek abban, hogy fontos újraindítani a visegrádi együttműködést, mert az befolyásos egyeztető fórum az unió 27 tagállama között. „Sajnálatos, hogy évek óta ez nem működik”, fogalmazott Magyar Péter.

A megbeszéléseket az olasz kormányfő által szervezett, a „Kohézió barátai” nevű formáció találkozóján folytatta a magyar miniszterelnök. Az Európai Unió következő, hétéves költségvetési terveiről egyeztettek az úgynevezett nettó kedvezményezettekkel, azaz azoknak az országoknak a vezetőivel, akik több támogatást kapnak vissza az Európai Uniótól, mint amennyivel a közös költségvetéshez hozzájárulnak.

„Mindenhol nagy várakozással fogadták Magyarországot”, értékelte az eddigi találkozók hangulatát a kormányfő. Hozzátette, csak és kizárólag Magyarország és a magyar emberek érdekeit fogja képviselni az uniós fórumokon, konstruktivitást ígért. Mint fogalmazott, nem fognak mindenben egyetérteni, de nem fognak csak azért harcolni, hogy harcoljanak. A vétó lehetőségével nem politikai megfontolásból, hanem kizárólag a magyar érdekek védelmében fognak élni.

A csütörtöki megbeszélésekre elkísérte a miniszterelnököt Orbán Anita külügyminiszter is.

„Sokat léptünk ma is előre a 7. cikkely eljárás lezárása kapcsán és Brüsszel kiváló lehetőség volt további kétoldalú megbeszélésekre és a jövő heti V4 találkozó előkészítésére. Világossá vált, hogy sok évnyi kihagyás után óriási várakozás előzi meg a V4 csúcstalálkozót, amelynek Gödöllő ad majd otthont. Rengeteg kihasználatlan potenciál van az együttműködésben, feladatunk, hogy megtaláljuk azokat a témákat, ahol közös az érdekünk és együtt tudjuk azt képviselni”

– mondta Orbán Anita.


Címkézve:

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Gasztronómia

  • Egészséges Táplálkozás – anyagcsere és aminósavak

    MegosztomA kiegyensúlyozott étrend kialakítása több egy rövid fogyókúránál. Az étkezési szokások, a mozgás és a pihenés együtt alakítják életmódunkat. A cél olyan változtatások bevezetése, amelyeket hosszabb távon is meg tudunk tartani. Sokan akkor kezdenek foglalkozni az étkezésükkel, amikor a mérleg többet mutat a megszokottnál, vagy emésztési panaszaik jelentkeznek. Ilyenkor könnyű gyors eredményt ígérő diétákhoz fordulni. A(z) Egészséges Táplálkozás – anyagcsere és aminósavak bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.

  • Brassói aprópecsenye sertéscombból, rizzsel és karfiollal

    Megosztom4 főre 70–80 perc Közepes nehézség A brassói aprópecsenye a magyar házias konyha egyik kedvelt fogása. Ez a változat sertéscombból készül, borssal, pirospaprikával, sóval, kakukkfűvel, vöröshagymával és fokhagymával fűszerezve. A szaftos hús és a pirított burgonya mellé párolt rizs és karfiol kerül, így igazán tartalmas ebédet kapunk. Hozzávalók – 4 személyre A brassóihoz: A körethez: A(z) Brassói aprópecsenye sertéscombból, rizzsel és karfiollal bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.

  • Tejszínes-mustáros csirkemell fokhagymával

    MegosztomEgy kis trükk: a végén tegyél bele egy kiskanál magos mustárt is. Sokkal karakteresebb lesz a szósz. Ha savanykásabban szereted, néhány csepp citromlé is jót tesz neki. Megosztom A(z) Tejszínes-mustáros csirkemell fokhagymával bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.