Főoldal / Budapest / Megalakult a Fővárosi Diákközgyűlés

Megalakult a Fővárosi Diákközgyűlés

2025. december 8-án tartotta alakuló ülését a Fővárosi Diákközgyűlés , tagjai a Városháza dísztermében vehették át megbízóleveleiket Karácsony Gergely főpolgármestertől.

A testület létrejött egy több hónapon át tartózási folyamat előzte meg. A budapesti középiskolák diákjai a 7–12. évfolyamról saját diákönkormányzatukon vagy kerületi ifjúsági szervezetükön keresztül jelentkezhet képviselőjelöltnek, illetve a választótestületbe. A választások lebonyolításában a kerületi önkormányzatok is közreműködnek.

A jelenleg 16 fős Diákközgyűlés a különböző kerületek diákszervezeteinek delegáltjaiból állt össze. Ez a már létszámlehetővé teszi a testület működésének megkezdését, ha a szervezők bíznak abban, hogy a még nem képviselt nyolc kerületből is csatlakoznak majd diákok a későbbiekben.

Az alakuló ülésen döntés született az elnökség felépítéséről: a Diákközgyűlés munkáját egy elnök és két alelnök irányítja majd, akiket a tagok saját soraikból választanak meg. A tisztségviselők megválasztását azonban egy későbbi időpontra halasztották, hogy a képviselők jobban megismerhessék egymást. Vita alakult ki arról is, hogy szükséges-e megvárni további kerületek csatlakozását az elnökségi választás előtt, végül abban állapodtak meg, hogy ehhez legalább 18, képviselővel rendelkező kerület részvétele szükséges.

A Diákközgyűlés működését szabályozó dokumentum szerint a testületnek háromhavonta kell üléseznie. Az üléseken a tagok javaslatokat fogalmazzák meg a Fővárosi Önkormányzat számára, véleményezhetik azokat az előkészítés alatt álló döntéseket, amelyek a fővárosi diákságot érintik, és ezt az álláspontokat képviselik a városvezetés felé.


Gasztronómia

  • Márton-napi libacomb ropogós bőrrel és párolt lilakáposztával

    Márton-napi recept: omlós libacomb lassú sütéssel, ropogós bőrrel és házi párolt lilakáposztával. A(z) Márton-napi libacomb ropogós bőrrel és párolt lilakáposztával bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.

  • Egészséges Táplálkozás – anyagcsere és aminósavak

    MegosztomA kiegyensúlyozott étrend kialakítása több egy rövid fogyókúránál. Az étkezési szokások, a mozgás és a pihenés együtt alakítják életmódunkat. A cél olyan változtatások bevezetése, amelyeket hosszabb távon is meg tudunk tartani. Sokan akkor kezdenek foglalkozni az étkezésükkel, amikor a mérleg többet mutat a megszokottnál, vagy emésztési panaszaik jelentkeznek. Ilyenkor könnyű gyors eredményt ígérő diétákhoz fordulni. A(z) Egészséges Táplálkozás – anyagcsere és aminósavak bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.

  • Brassói aprópecsenye sertéscombból, rizzsel és karfiollal

    Megosztom4 főre 70–80 perc Közepes nehézség A brassói aprópecsenye a magyar házias konyha egyik kedvelt fogása. Ez a változat sertéscombból készül, borssal, pirospaprikával, sóval, kakukkfűvel, vöröshagymával és fokhagymával fűszerezve. A szaftos hús és a pirított burgonya mellé párolt rizs és karfiol kerül, így igazán tartalmas ebédet kapunk. Hozzávalók – 4 személyre A brassóihoz: A körethez: A(z) Brassói aprópecsenye sertéscombból, rizzsel és karfiollal bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.