Főoldal / Egészségügy / 800 ezer magyar él olyan településen, ahol nincs patika

800 ezer magyar él olyan településen, ahol nincs patika

Egy szegedi gyógyszerész egyedülálló megoldása nemcsak a betegeknek jelent megoldást, de az államkasszának is sok pénzt spórolhat.

A magyar települések 47 százalékában nincs patika, az ott élők kénytelenek autóba, buszra vagy vonatra szállni, ha ki szeretnék váltani a gyógyszereiket. Már ha tudnak, hiszen rengeteg olyan ember él, aki életkora vagy egészségügyi állapota miatt még a lakóhelyén működő gyógyszertárba sem tud eljutni. Világszerte szeptember 25-én ünneplik a gyógyszerészek napját – de mi lenne, ha a gyógyszerész nem csak a patika pultja mögött állva várná a beteget, hanem amikor szükséges, el is menne hozzá? Egy szegedi gyógyszerész kilenc éve erre a kérdésre keresi a választ.

„Mintegy 800 ezer magyar ember számára komoly nehézséget jelent, ha ki kell váltani az orvos által felírt gyógyszereket, mert a lakhelyükön nincsen patika. A települések 47 százaléka ilyen kistelepülés, ahol nem éri meg gyógyszertárat működtetni” – hívja fel a figyelmet a gyógyszerészek világnapján Dr. Jánossy Kinga, a Gyógyszerész a Háznál elnevezésű, díjnyertes magyar egészségügyi innováció ötletgazdája és alapítója.

Rajtuk kívül rengeteg olyan ember él, aki kora vagy egészségügyi állapota miatt nem tudja kiváltani a gyógyszereit. „Van olyan betegünk, aki Szegeden, egy tízemeletes panelházban lakik. Bár a ház egyik földszinti üzlethelyiségében egy patika működik, ő az állapota miatt oda sem tud lejutni” – mondja a gyógyszerész, aki az elmúlt kilenc évben rengeteg tapasztalatot szerzett arról, milyen problémákat okozhat, ha egy beteg számára nehézséget jelent beszerezni a gyógyszert.

„Évek óta egy falusi patikában dolgozom, ahol megtapasztaltam, hogy az emberek a gyógyszertárban állva nem szívesen teszik fel a kérdéseiket, viszont négyszemközt igen. Elkezdtem egy olyan megoldáson gondolkodni, amely egyrészt segítséget nyújt azoknak, akik lakóhelyük, koruk vagy betegségük miatt nem tudnak elmenni a gyógyszertárba, ugyanakkor valóban élő kapcsolatot teremt a gyógyszerész és a beteg között” – magyarázza.

Először a Kunbajaközeli tanyavilágban kezdte felmérni a helyzetet, ma pedig már több mint 300 Csongrád-Csanád megyei beteghez jár ki kollégájával együtt. Magukkal viszik a gyógyszereket, részletesen elmagyarázzák az alkalmazás szabályait, alaposan átnézik a különböző szakorvosok által felírt készítményeket, és hónapról hónapra figyelemmel követik a terápia alakulását. Mindezt ingyen, és természetesen a megfelelő szakmai, jogi és adatvédelmi szabályoknak megfelelően. Fontos ugyanis, hogy vényköteles gyógyszert kizárólag gyógyszerész vagy gyógyszertári szakasszisztens szállíthat ki, futár nem.

Ki ellenőrzi, hogy az idős beteg bevette-e a gyógyszert?

Dr. Jánossy Kinga tapasztalatai szerint az idős, beteg emberek esetében különösen fontos lenne a gyógyszerész szerepe. Ha a rokon, a szomszéd vagy a szociális gondozó váltja ki a készítményeket, nem mindig jut el az alkalmazás helyes módja a beteghez, máskor veszélyes gyógyszer-kölcsönhatások vagy egészen banálisnak tűnő félreértések okoznak gondot, amelyekre a patikában nem derül fény.

„Egy szociális szakember jelezte, hogy az idős bácsi, akihez kijár, szédül, kifejezetten tompának érzi magát. Kiderült, hogy izomlazítót szed, amit érdemes este bevenni, mert könnyen okozhat szédülést, tompultságot. Ő azonban ezt nem tudta, reggel vette be, és egész nap szédült, el is esett” – említ egy példát, kiemelve: ha az idős beteg mellett a gondozón kívül van egy gyógyszerész, aki hónapról hónapra felhívja a figyelmet arra, melyik gyógyszer mire való, hogyan kell szedni, ilyen nem fordul elő. „Ez jól mutatja, milyen hasznos, ha a szociális szakember és a gyógyszerész együtt dolgozik: így nemcsak a beteg jár jobban, hanem az egész ellátórendszer is. A mostani gyakorlat azonban a problémát csak szociális kérdésként kezeli, miközben a szükséges szakértelem hiányában többet árthat, mint amennyit segít” – mondta a szakgyógyszerész.

300 beteg utánkövetése évi 18 millió forintos megtakarítást jelent

Világszerte szeptember 25-én ünneplik a gyógyszerészek világnapját – arról azonban kevés szó esik, mennyi pénzt tudnának spórolni a szakemberek az államnak, ha lenne lehetőségük utánkövetni a betegek gyógyszeres terápiáját.

Pedig az elmúlt években több ilyen kutatás készült, szakemberek azt vizsgálták meglévő, a világ különböző pontjairól származó felmérések alapján, hogy csökkenti-e a gyógyszerköltségeket, ha a beteg ellátásában a gyógyszerészek hangsúlyosan jelen vannak. Az eredmények egyértelműen alátámasztották ezt.

„A kutatások többsége arra is rámutat, hogy nehéz olyan üzleti modellt kialakítani, amely egyszerre biztosít magas színvonalú és biztonságos betegellátást, miközben anyagilag is fenntartható. Díjnyertes pilotprojektünk azonban bebizonyította, hogy ez magyar körülmények között is megvalósítható: sikerült igazolnunk, hogy ilyen üzleti modell működhet” – emelte ki. (csak üzleti lapoknak)

Jánossy Kinga kísérletet tett arra, hogy számszerűsítse a gyógyszerészi tanácsadás és felügyelet valódi értékét a hazai körülmények között. Úgy számol, itthon 300 betegenként körülbelül évi 18 millió forintot lehet megspórolni azzal, ha a gyógyszerészek utánkövetik a betegek terápiáját. „A nem megfelelően szedett gyógyszerek, az előírt hatást ki nem váltott terápiák, valamint a káros gyógyszer-kölcsönhatások miatt az állami egészségbiztosító jelentős forrásokat veszít, hiszen a támogatott gyógyszerek nem hasznosulnak, a betegek állapota pedig romlik” – magyarázza.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Gasztronómia

  • Túrós csusza – ahogy én készítem

    MegosztomNincs túlbonyolítva, mert a túrós csuszának nincs is szüksége rá. A tésztát sós, lobogó vízben 11 percig főzöm. Közben a szalonnát apró kockákra vágom, és lassan kisütöm. A pörcöt félreteszem, The post Túrós csusza – ahogy én készítem appeared first on Mit főzzek ma?.

  • Dél-alföldi ízörökségeink – hagyomány és minőség, hazai tájak ihletésével

    MegosztomVendégposzt Magyarország tájai nemcsak természeti értékeket, hanem olyan különleges alapanyagokat is őriznek, amelyek generációk óta formálják a hazai gasztronómiát. A Tisza mentén termesztett, mélyvörös szegedi paprika és a makói földekről The post Dél-alföldi ízörökségeink – hagyomány és minőség, hazai tájak ihletésével appeared first on Mit főzzek ma?.

  • Tudjuk milyen tápláló a csicseriborsó?

    MegosztomMai ebédem saját kombináció….csicseriborsó spenótszószban lecsós csirkemellel… Rostban gazdag – az egészséges emésztés támogatója. A csicseriborsó oldható és oldhatatlan rostokat egyaránt tartalmaz. Ez segíti A rost a vércukorszint szabályozásában is The post Tudjuk milyen tápláló a csicseriborsó? appeared first on Mit főzzek ma?.