Orbán állítólagos ENSZ-főtitkári esélyeiről szerintem elsősorban befelé beszélnek. A Fidesz közönségének szól az üzenet: Orbán továbbra is megkerülhetetlen, a világ vezetői számolnak vele, és még jelentős nemzetközi szerep várhat rá.
Csakhogy egy ilyen kinevezéshez Washington, Moszkva és Peking feltételezett támogatása önmagában sem volna elegendő. Franciaország és az Egyesült Királyság külön-külön is megvétózhatná. Orbán Oroszországhoz fűződő viszonya és az Ukrajna támogatása körüli konfliktusai alapján én nehezen tudom elképzelni, hogy London és Párizs elfogadható közvetítőként tekintene rá.
Ott vannak a diplomáciai hagyományok és a geopolitikai szempontok is: a regionális egyensúly, valamint az igény arra, hogy végre nő vezesse a világszervezetet. Ezek nem automatikus kizáró szabályok, de egy főtitkár kiválasztásakor politikai súlyuk van.
A nyelvtudás kérdését sem lehet egy kézlegyintéssel elintézni. Az ENSZ Titkárságának munkanyelve az angol és a francia. Egy ilyen tisztségnél a tárgyalóképes, árnyalt diplomáciai kommunikáció képességét is mérlegelni kellene. Orbán esetében ezt a felvetést övező lelkesedésben nem látom érdemben megvizsgálva.
Ezért tartom az egész történetet Orbán politikai tekintélyének megőrzését szolgáló kommunikációnak. A saját tábor számára tovább élhet a világpolitikai súlyú vezető képe, miközben a kinevezéshez szükséges nemzetközi elfogadottság nincs igazolva.
Attól pedig, hogy egy nemzetközi pozícióval hozzák összefüggésbe, az elmúlt tizenhat év kormányzásáért viselt politikai felelőssége egyáltalán nem lesz kisebb.
