A felmérések szerint a magyar lakosság az népszámlálás idején nem nagyon akaródzott bevállalni felekezeti hovatartozását, de nem ez hozta magával vidéki viszonylatban a keresztény hit visszaszorulását.
A vidék Magyarországán érte a legdrámaibb veszteség a római katolikus egyházat címmel közölt cikket a Telex.
Szeptember végén két fontosabb állítás söpört végig a hazai médiában a frissen megjelent népszámlálási adatok kapcsán. Egyik szerint 2022 végére többségbe kerültek a magukat vallási felekezethez nem besorolók a vallásosokkal szemben, valamint, hogy ennek elsődleges oka, a magukat katolikusnak vallók arányában mért drámai zuhanás volt. A két állítás alapvetően helytálló, habár pontosításra szorulnak, valamint az alábbi rövid elemzésben arra is kísérletet teszünk, hogy feltárjuk, az ország mely szegleteiben volt a legerősebb a szekularizáció, ugyanis a kapott eredmények több mint meglepőek.
- Halált okozó testi sértés gyanúja: új szakaszba lépett a nyomozás Dudás Miklós halála ügyében
- Kveck Péter kinevezése: folytonosság, bizalom és külpolitikai pályaív
- Tarr Béla – A magyar filmművészet öröksége
- „Venezuelának joga van a békéhez” – üzenetet küldött a világnak az új ügyvezető elnök
- A moszkvai kerületi bíróság távollétében elrendelte Garri Kaszparov sakk világbajnok letartóztatását

















